Trump leváltotta az amerikai hírszerző közösség ellenőrzési főigazgatóját

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy leváltotta Michael Atkinsont, a hazai hírszerző közösség ellenőrzési főigazgatóját, akinek elsőként jelentette egy meg nem nevezett hírszerző, hogy az elnök „zavarba ejtő” beszélgetést folytatott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, és ezután Atkinson foglalkozott az alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz (impeachment) vezető üggyel.

Trump péntek este levélben tájékoztatta döntéséről Adam Schiffet, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnökét és Devin Nunest, a bizottság legmagasabb rangú republikánus tagját. Hangsúlyozta, hogy elnöki jogkörét gyakorolva váltotta le a hírszerzési főfelügyelőt, mert megrendült benne a bizalma. Hozzátette, hogy a felmentés 30 nap múlva lesz hatályos, és addig új embert jelöl a pozícióra a szenátus előtt.

Schiff a levélre a Twitteren reagálva kijelentette, hogy Trump ezzel a lépésével „nyilvánvalóan fel akarja számolni az amerikai hírszerző közösség függetlenségét, és bosszút állni azokon, akik fel merik tárni az elnök törvénysértéseit, de ezzel az elnök nagy veszélynek teszi ki az országot és a nemzetbiztonságot”. Joseph Maguire, aki megbízott hírszerzési igazgató volt akkor, amikor a névtelen panasztétel történt, úgy döntött, hogy nem továbbítja az információt a hírszerző szolgálatoknak. Atkinson helytelenítette ezt.

A szenátus februárban felmentette Trumpot az impeachment eljárásban, mert a demokrata pártiak messze nem tudták biztosítani a szükséges kétharmados szavazatarányt az elnök elmozdításához a hatalomból.

A vád állítása az volt az eljárásban, hogy az elnök olyan nyomást gyakorolt ukrán kollégájára, amelynek ha ő eleget tesz, akkor az Trumpot segíthette a leendő idei elnökválasztáson. Sajtójelentések szerint ugyanis Trump azt kérte Zelenszkijtől, hogy korrupció gyanújával indítson bűnügyi vizsgálatot Joe Biden amerikai volt alelnök, demokrata elnökjelölt-aspiráns és fia, Hunter Biden ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?