Donald Tusk szerint kritikus a helyzet az ukrán fronton

Kritikusnak nevezte az ukrán fronton kialakult helyzetet Donald Tusk, a lengyel kormányfő szerint a fokozott orosz invázió nyomán az elkövetkező hetek eldönthetik a háború kimenetelét, országának viszont nincs lehetősége Patriot típusú légvédelmi rendszert adni az ukránoknak.

Az EFE hírügynökség alapján az Agerpres arról számolt be, hogy az intenzív orosz támadás nyomán Ukrajna további légvédelmi rendszert kért az Európai Uniós tagállamoktól. Németország már jelezte, hogy küld egyet, de Tusk szerint más államoknak is csatlakozniuk kellene. Lengyelországnak ugyanakkor nincs elegendő Patriot típusú rendszere ahhoz, hogy az ukránoknak is adjon belőle. „Tőlünk nem is várják el, mindenki megértette, hogy meg kell védenünk a saját légterünket” – mondta Tusk azon a sajtótájékoztatón, amit a Brüsszelből Varsóba tartó repülőgépen tartott.

Tusk a repülőgépen tartott sajtótájékoztatót | Fotó: Donald Tusk

Ezalatt Varsóban kihallgatták a Leonyid Volkov orosz ellenzéki politikus vilniusi megtámadásával gyanúsított, európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vett két személyt. A lengyel rendőrség központi nyomozóiroda (CBSP) megerősítette: a márciusban Litvánia területén történt támadás elkövetésével gyanúsított két személy lengyel állampolgár. Az MTI beszámolója alapján Justas Laucius litván főügyész közölte: a két személyt előzetes letartóztatásba helyezték Lengyelországban, feltehetőleg májusban adják ki őket Litvániának. A támadás kizárólagos indítéka Leonyid Volkov politikai tevékenysége volt – idézte a lengyel hírügynökség Lauciust. Volkov Alekszej Navalnij, a szibériai börtönben februárban elhunyt orosz ellenzéki vezető munkatársa volt.

Donald Tusk (balra) | Fotó: Donald Tusk Facebook-oldala

Donald Tusk lengyel kormányfő péntek délután az X-en megírta: a két letartóztatott lengyel állampolgár „a szurkolói ultrák köreihez állnak közel”. Közölte: őrizetbe vettek egy „oroszoknak dolgozó fehéroroszt” is, aki a két lengyelt a Volkovval szembeni merényletre utasította. A kormányfő felidézte: szerdán Lengyelországban őrizetbe vettek egy, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szembeni merényletre készülő, lengyel állampolgárságú férfit is, aki az orosz titkosszolgálatokkal együttműködve cselekedett. A lengyel állam „nem lesz elnéző az orosz szolgálatokkal együttműködőkkel szemben” – fogalmazott Tusk. „Minden árulás és destabilizációs kísérlet ellen tűzzel-vassal lépünk fel” – tette hozzá a lengyel kormányfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?