Csütörtöktől új korszak kezdődik: lejár az atomfegyverek szabályozását biztosító amerikai–orosz egyezmény

Csütörtökön lejár a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló Új START szerződés hatálya: több mint fél évszázad után először – semmi sem korlátozza az Egyesült Államokat és Oroszországot nagy hatótávolságú stratégiai nukleáris arzenáljuk alakításában.

„Ez egy új pillanat, egy új valóság; mi készen állunk rá" – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes Pekingben.

Nincs már korlát | Fotó: Shutterstock

A hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START, START–3 vagy prágai szerződés néven ismert, tíz évre szóló és legfeljebb öt évvel meghosszabbítható hatályú megállapodást 2010. április 8-án írta alá Oroszország és az Egyesült Államok akkori elnöke, Dmitrij Medvegyev és Barack Obama, idézi fel az MTI.

A dokumentum mindkét félnek előírta: úgy csökkentse nukleáris arzenálját, hogy hét év elteltével, valamint azt követően a fegyverek összesített száma ne haladja meg a 700 hordozóeszközt (interkontinentális ballisztikus rakétát, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát és nehézbombázót), valamint az 1550 robbanótöltetet és a 800 telepített és nem telepített indítószerkezetet.

Januárban a The New York Times című amerikai lapnak Donald Trump elnök azt mondta: hagyni fogják, hogy lejárjon a szerződés hatálya.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptemberben azt mondta: Oroszország kész egy évig a 2026. február 5-én esedékes lejárta után is tartani magát az Új START-megállapodáshoz, ha az Egyesült Államok is így tesz. Trump elnök erre a javaslatra hivatalosan nem reagált.

„A válasz hiánya is egyfajta válasz" – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Rjabkov.

Barack Obama hétfőn az X-en arra figyelmeztetett, ha a Kongresszus nem cselekszik, akkor az Egyesült Államok és Oroszország közötti utolsó atomfegyver-korlátozási egyezmény hatálya lejár, és ezzel évtizedek diplomáciai munkája nullázódna le értelmetlenül".

Ez a helyzet újabb fegyverkezési versenyt robbanthat ki, aminek következtében a világ veszélyesebbé válik – tette hozzá.

Az egyezmény másik aláírója, Dmitrij Medvegyev pedig úgy vélte: aggasztó fejlemény lesz a világnak, ha a szerződés hatálya úgy jár le, hogy semmiféle megállapodás nincs arról, hogyan tovább a jövőben.

Szergej Rjabkov közölte: ha az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerekkel tömi tele Grönlandot, akkor Oroszországnak erre reagálva katonai ellenlépéseket kell majd tennie. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?