Csak akkor jöjjenek, ha be akarnak illeszkedni, üzente a lengyel kormányfő a migránsoknak

A lengyel kormány kedden új migrációs stratégiát terjeszt elő, melynek egyik fő eleme a menedékjog ideiglenes regionális felfüggesztése lesz – jelentette be a vezető lengyel kormányerő, a Polgári Koalíció (KO) szombati konvencióján Donald Tusk miniszterelnök.

A kormányfő hangsúlyozta: az államnak százszázalékos ellenőrzést kell szereznie afelett, hogy ki utazhat be Lengyelországba.Donald Tusk | Fotó: Facebook/Donald Tusk

A kormány követelni fogja Európában a menedékjog ideiglenes regionális felfüggesztésének elfogadását, mert „köztudott, hogyan él vissza Lukasenka és Putyin (fehérorosz és orosz elnök), az embercsempészek és az emberkereskedők ezzel a joggal, hogyan használják ki éppen a menedékjog lényegével szemben” – mondta.

„Nem fogadunk el, és nem vezetünk be egyetlen európai, uniós elgondolást sem, ha megbizonyosodunk arról, hogy a biztonságunkat érinti” – ígérte.

„Az állam azért van, hogy Lengyelországba olyanok jussanak be, akik becsülettel akarnak dolgozni, adót fizetni, integrálódni a lengyel társadalomba, és megfelelő oktatási intézményekben tanulni” – hangsúlyozta a kormányfő.

Azt állította, az előző, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány politikájának következménye, hogy „Lengyelországot illegális migrációs hullám öntötte el”. „A minimumra fogjuk korlátozni az illegális bevándorlást Lengyelországban” – jelentette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?