Budapesten tárgyal Orbán Viktorral a szlovák miniszterelnök

Budapesten tárgyal a szlovák miniszterelnök. Robert Ficó vzitje előtt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egyeztetett a felvidéki magyarok politikai képviselőivel. A szlovák kormányfő is találkozott magyarországi útja előtt Forró Krisztiánnal, a Magyar Szövetség elnökével. 

Tavalyi beiktatása óta először érkezett Budapestre Robert Fico. A szlovák miniszterelnököt elsőként Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Sándor-palotában, majd a karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnök. Robert Ficónak a budapesti a második hivatalos látogatása Prága után. A kormányfőt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta - számolt be a Magyar Nemzet. 

Fico és Orbán Budapesten Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

„Magyarország és Szlovákia együttműködése most a legsikeresebb. Robert Fico szlovák miniszterelnök Budapesten van, és készen állunk arra, hogy ezt a sikertörténetet folytassuk, mert így szolgáljuk leginkább a magyar és szlovák emberek érdekeit” – írta Facebook-oldalára Szijjártó Péter. A miniszter egyúttal rámutatott: Magyarország leghosszabb határa a Szlovákiával közös határ, mely 650 kilométer hosszan húzódik. „Határ mentén élni különleges élethelyzetet jelent, a kérdés csak az, hogy különlegesen jó vagy különlegesen rossz helyzetet. Mindez pedig azon múlik, hogy a közös határ összeköt minket vagy elválaszt minket” – fogalmazott.

A külügyminiszter szerint „arra van szükség, hogy a határon a lehető legsűrűbben lehessen átkelni, ami azt jelenti, hogy összeköttetésekre van szükség”. Facebook-oldalán arról is beszámolt, 2010 óta 22-ről 40-re növeltük a határátkelési lehetőségek számát, valamint összekötöttük a gázvezetékrendszereinket és a villamosenergia-hálózatainkat. Most készen állunk arra, hogy egy új, átfogó megállapodás keretében új utakat és új hidakat építsünk, valamint hogy új vasúti kapcsolatokat hozzunk létre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?