Budapest berendelte a szlovák nagykövetet Rastislav Kácer külügyminiszter kijelentései miatt

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este bejelentette, hogy Rastislav Kácer külügyminiszter kijelentései miatt berendelte a minisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét, és elmondta neki, hogy Kácer mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok.

„Európa nagy válságokkal néz szembe, ilyenkor józan politikusokra van szükség, Szlovákia jelenlegi külügyminisztere nem ilyen” – írta az államtitkár a Facebookon közzétett bejegyzésében. Hozzátette: „Kácer miniszter alapvetően azért támadja Magyarországot, mert mi békepártiak és szankcióellenesek vagyunk. De ezen akkor sem változtatunk, ha ez nem tetszik Kácer miniszter úrnak.” „A magyar-szlovák partnerség és a V4-es szövetség bőven túléli az olyan figurákat, mint Rastislav Kácer” – szögezte le Menczer Tamás.

Rastislav Kácer a Markíza szlovák televízió Na telo (Testre szabva) plusz című kedd esti műsorában úgy fogalmazott: amennyiben Oroszországnak sikerülne elfoglalnia Ukrajnát, akkor Magyarország részéről Szlovákia területi integritásának megbontására vonatkozó követelés fenyegetne.

(Címlapfotó forrása: Facebook/Rastislav Kácer)

Kapcsolódók

Kimaradt?