Botrány Ukrajnában: tudott-e Zelenszkij a korrupciós polipról?

Volodimir Zelenszkij szankciókat léptetett életbe a napokban leleplezett súlyos visszaélések két fő érintettje ellen. Dunda György kárpátaljai újságíró szerint a kijevi elnöki irodában most az a legfontosabb, hogy valahogy bizonyítsák, elhitessék, az államfő tudta nélkül működhetett ez a korrupciós polip”. 

Zelenszkij az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (NABU) döntése nyomán pénzügyi-gazdasági természetű büntetőintézkedéseket rendelt el Timur Mindiccsel és Olekszandr Cukermannal szemben. A korrupciós ügy főszereplői, a Zelenszkij korábbi üzlettársának és bizalmasának számító Mindics illetve az ő egyik bűnszövetkezeti társa, Cukerman elhagyták Ukrajnát. 

Zelenszkij korábbi üzlettársa és bizalmasa elmenekült Ukrajnából Fotó: Volodimir Zelenszkij Facebook oldala

A leiratból az is kitűnik, mindketten izraeli állampolgárok. Az ellenük meghozott szankciók három évre szólnak - írta Kárpáti Igaz Szó. Az energetikai szektorban feltárt visszaélések miatt szerdán lemondott  Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter, korábbi energetikai tárcavezető és Szvitlana Hrincsuk, a energetikáért felelős minisztérium jelenlegi vezetője. A NABU hétfőn jelentette be, hogy különleges műveletet hajtott végre az energetikai szektor korrupciójának feltárására. A nyomozás során kiderült, hogy egy bűnszervezet tagjai nagy léptékű befolyásszerzési rendszert építettek ki az állami szektor stratégiai vállalatainál, elsősorban az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami cégnél.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Facebook oldalán reagált az eseményekre. Mint írta: Ukrajnában kiborult az „aranybili”: lelepleztek egy Zelenszkij elnökhöz ezer szálon kötődő ukrán háborús maffiahálózatot. „Ide, ebbe a káoszba akarják a brüsszeliek önteni az európai adófizetők pénzét. Hogy amit nem lőnek el a fronton, azt ellopja a háborús maffia. Őrültség” – tette hozzá a kormányfő.

Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója szerint az Euromajdan utáni ukrán politikum legnagyobb korrupciós botránya robbant ki a héten, melynek következményei ma még beláthatatlanok. A kárpátaljai újságíró Facebook bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyugati körök által kontrollált korrupcióellenes hatóságok tártak fel áaz államfő közvetlen környezetében tártak százmillió dollárosra becsült lopást. 

„Az ügy főszereplője Timur Mindics, az elnök régi jóbarátja, korábbi show-bizniszes üzlettársa, aki érdekesmód néhány órával a hatóságok házkutatása előtt elmenekült az országból. A botrány máris elsodorta a volt és a jelenlegi energetikai minisztert, Herman Haluscsenkót és Szvitlana Hrincsukot. Az elnök próbál szabadulni a ballaszttól, de ez nem könnyű, mert a monolit hatalmi rendszerben az ő nevével fémjelzett kormánypárt politikai felelőssége nehezen megkerülhető. Az elnöki irodában most az a legfontosabb, hogy valahogy bizonyítsák, elhitessék, az államfő tudta nélkül működhetett ez a korrupciós polip” – fogalmazott Dunda György.

„Ez most nem lesz könnyű menet”

Az ungvári újságíró arra emlékeztet, hogy az ország élén hatodik éve regnáló elnök már a választási kampányától kezdve számtalan kényes helyzetből jött ki bravúrosan, a háború során is bizonyította remek stratégiai érzékét. „Ám ez most nem lesz könnyű menet, merthogy a korrupcióellenes vádhatóság egyik ügyésze már célzott arra, hangfelvételük van arról, hogy az ország első embere Mindics kérésére hívta fel a korábbi energetikai minisztert. És ha ez még nem lenne elég, már a védelmi szektor beszerzéseire is rávetítették a visszaélések gyanúját” – írta a lapigazgató.

Dunda György szerint így utólag az is kellemetlen megvilágításba kerül, hogy a nyáron a kijevi hatalom mindent megtett a mostani korrupciós rendszert leleplező hatóságok függetlenségének felszámolása érdekében, de sikertelenül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?