Börtönbe kell mennie a gondozónőnek, aki megpofozta, sértegette és megalázta a rábízott idős férfit

Olaszországban 5 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy romániai nőt. Az olasz hatóságok és az áldozat rokonai kegyetlenséggel vádolják,miközben az idős férfiről gondoskodnia kellett volna.

Az 55 éves nő a bíróság elé került, miután a 75 éves férfi rokonai azzal vádolták, hogy mindenféle erőszaknak és megaláztatásnak tette ki az idős embert. A gondozónő hónapokon keresztül sértegette, pofozta és megalázta az idős férfit, idézi a Corriere della Sera beszámolóját a G4Media.

A kegyetlen tetteire csak azután derült fény, hogy az idős férfi lányai biztonsági kamerákat szereltek fel a ház minden szegletébe. Fotó: Pexels

A nő, aki román állampolgár, tavaly február óta házi őrizetben van. Az ügy rekonstruálásában a szomszédok vallomásai is alapvető fontosságúak voltak, azt állították, hogy napközben gyakran hallottak kiabálást és sírást az idős férfi házából.

A szomszédok beszámolóit megerősítik a biztonsági kamerák felvételei is. A lányok olyan felvételeket mutattak be a hatóságoknak, amelyeken a gondozó édesapjuk fejét a betegágy korlátjához veri. Emellett a verbális bántalmazások is mindennaposak voltak.

Miután ezek az információk napvilágra kerültek, februárban a romániai nőt őrizetbe vették. Ügyét egy egyszerűsített bírósági eljárás keretében tárgyalták, és végül 5 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?