Beiktatták szombaton a katalán regionális kormány új elnökét

Salvador Illa szocialista politikus beiktatására a barcelonai kormánypalotában került sor. „A mai hivatalba lépéssel egyúttal a katalán nép reményeit is örökségül veszem” – mondta a 61 éves politikus, aki a koronavírus-járvány idején Spanyolország egészségügyi minisztereként vált ismertté.

Beiktatására mindössze két nappal azután került sor, hogy Carles Puigdemont katalán szeparatista vezető, aki ellen elfogatóparancs van érvényben, beszédet mondott Barcelona központjában.

A rendőri jelenlét ellenére Puigdemont beszéde után eltűnt, majd pénteken az X-en közzétett bejegyzésében közölte, hogy visszatért Belgiumba, ahol 2017-es szökése óta ideje nagy részében tartózkodott. A beiktatási ceremónia kezdetén Illa békülékeny hangnemet ütött meg szeparatista elődeivel szemben.

Fotó: CatalanNews

„Nincs kétségem afelől, hogy minden korábbi elnök a legjobb szándékkal lépett hivatalba, hogy Katalóniát jobb hellyé tegye” – mondta, és köztük Puigdemontot is megemlítette.

Bár Illa szocialista pártja megnyerte a májusi katalán parlamenti választásokat, a kormányzáshoz szüksége van a szeparatista Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és a Comuns ökológiai szövetség támogatására is.

Csütörtökön a barcelonai regionális parlament 135 tagja közül 68-an szavaztak Illa mellett. A spanyol média a választást új kezdetként értékelte a régió számára, amely több mint egy évtizede függetlenségi törekvések miatt viták középpontjában áll.

(MTI)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?