Az ukrán erők orosz veszteségekről és civil áldozatokról számoltak be hétfőn is

Az ukrán fegyveres erők több térségből számoltak be hétfőn az orosz csapatoknak okozott veszteségekről, közben polgári áldozatok hozzávetőleges számáról is érkeztek jelentések.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolt védő Azov ezred közölte, hogy egy nap alatt 17 orosz katonát öltek meg a harcokban, továbbá megsemmisítettek két orosz harckocsit és egy Raptor típusú hadihajót. Ezenfelül fegyvereket is zsákmányoltak, egyebek mellett RPG-30 és Fagot típusú páncéltörőket, valamint Kord típusú nagykaliberű golyószórót.

Denisz Prokopenko, az Azov parancsnoka az UNIAN hírügynökség szerint eközben arról is beszámolt, hogy Mariupolban naponta nő a civil áldozatok száma, és mostanra meghaladta a háromezret. Hozzátette, hogy az áldozatok pontos számát senki sem tudja, mert névtelen tömegsírokba temetik el őket. „Sok holttest hever az utcákon temetetlenül, de vannak még túlélők a romba dőlt házak alatt” – tette hozzá az ezredparancsnok.

Az ukrán vezérkar hétfőn a Facebokon azt állította, hogy az ukrán erők felrobbantottak egy Tor M1 típusú légvédelmi rakétarendszert. Azt nem közölték, hogy hol.

A kelet-ukrajnai hadműveleti-taktikai csoport hétfőn közölte, hogy vasárnap megsemmisítettek egy modern RB-341V típusú elektronikai zavaró állomást, amelyről fotót is közzétettek a Facebook-oldalukon. Az RB-341V (Lir-3) elektronikai zavaró állomás rendeltetése „mobiltelefon-hálózatok megfigyelése, az adattovábbítás lehallgatása, rögzítése, mobil adótornyok rendszerazonosítói, földrajzi helyzetének azonosítása, valamint az elfogott adatok továbbítása”. Az elektronikai hadviselési rendszert Orlan-10 típusú drónnal, azaz pilóta nélküli repülőeszközzel szerelték fel. Illusztráció: Agerpres/EPA

Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Telegram üzenetküldő portálon arról számolt be, hogy a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében az ukrán erők felszabadítottak egy falut. A közlés szerint az orosz katonák óvodába vették be magukat. A tanácsadó szerint az oroszok személyi veszteségeket szenvedtek el, az ukrán csapatok fegyvereket, felszereléseket és dokumentumokat foglaltak le.    

Vitalij Klicsko kijevi polgármester eközben hétfőn azt közölte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújának február 24-i kezdete óta mostanáig 65 polgári személy vesztette életét az ukrán fővárosban és csaknem háromszázan sérültek meg.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök európai közszolgálati műsorszolgáltatóknak adott hétfői interjújában ultimátumnak nevezte az orosz javaslatokat, és leszögezte, hogy ezek elfogadhatatlanok Ukrajna számára. „Mindannyiunkat el kell pusztítaniuk, akkor teljesül az ultimátumuk” – jelentette ki az elnök hangsúlyozva, hogy például Harkivot, Mariupolt vagy Kijevet feladni sem ő, sem az ott élők nem hajlandók. Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy a Kreml fő követelései Ukrajna semleges státusa, a Krím Oroszországhoz tartozásának és a kelet-ukrajnai szakadár „népköztársaságok” függetlenségének elismerése. Kijev ezekből kizárólag az ország semlegességbe hajlandó beleegyezni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?