Az oroszok humanitárius folyosót nyitnak 9 órától több városban

Az orosz hadsereg hétfő reggeli bejelentése szerint romániai idő szerint 9 órától humantárius folyósót nyitnak Kijevben, Harkivban, Mariupolban és Szumiban, hogy a civil lakosság el tudja hagyni a tamadás alatt levő településeket.

Az orosz védelmi tárca a döntést a katasztrofális humanitárius helyzettel indokolta, valamint azzal, hogy Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az ügyben személyes kérést intézett Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz. Az orosz fél értesítette az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának illetékes szerveit az ukrajnai humanitárius folyosók megnyitásáról - közölte a koordinációs központ.

A moszkvai katonai tárca részletesen leírta az útvonalakat, amelyeken a menekülők elhagyhatják a várost. Kijevből és Harkivból egy-egy folyosó vezet Fehéroroszország, illetve Oroszország felé, Mariupolból és Szumiból két-két út nyílik meg ukrán, illetve orosz területre.

A védelmi minisztérium közölte, hogy az evakuálást egyebek között drónokról fogja ellenőrizni, és figyelmeztette az ukrán felet, hogy „ezúttal haszontalan és értelmetlen” lesz Moszkvát megvádolni a humanitárius művelet megszakításával. A tárca hangsúlyozta, hogy konkrét lépéseket várnak az ukrán hatóságoktól, valamint a felsorolt városok vezetésétől.

Az orosz védelmi minisztérium egy vasárnap éjjel kiadott közleményben arra figyelmeztetett, hogy Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az Azov nacionalista zászlóalj emberei a Harkivi Fizikai és Műszaki Intézet kísérleti reaktorának felrobbantását tervezik, hogy az incidensért az orosz fegyveres erőket tegyék felelőssé. A tárca szerint a narratíva orosz rakétacsapásról fog szólni. A tájékoztatás külön kitért rá, hogy vasárnap külföldi újságírók érkeztek a városba "a provokáció következményeinek rögzítésére", valamint azért, hogy Oroszországot vádolják meg a környezeti katasztrófáért. Az orosz haderő korábban a zaporizzsjai és a csernobili nukleáris létesítményt vonta ellenőrzése alá, azzal a deklarált céllal, hogy elejét vegye a provokációnak.

Az ukrán fél egyelőre nem erősítette meg az információt. 

Nem ez az első ilyen jellegű próbálkozás, a hétvégén két ilyen kísérlet is csődöt mondott a délkelet-ukrajnai Mariupolnál, az oroszok a korábbi egyezséget felrúgva folyamatosan bombázták a várost, így a civil lakosság nem tudta elhagyni a háborús övezetet. 

Kapcsolódók

Kimaradt?