Az európai felnőtt lakosság 70 százalékos átoltottságával számol az unió július közepéig

Az Európai Unió képes lesz elegendő koronavírus elleni oltóanyagot gyártani, hogy megvalósítsa azt a célját, hogy az európai felnőtt lakosság legalább 70 százalékát július közepéig beoltsák – közölte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos a To Vima című görög napilapnak adott, vasárnap megjelent interjúban.

Thierry Breton kijelentette: az Európai Bizottság biztos abban, hogy az Európai Unió területén gyártott oltóanyagokkal megvalósítható az európai felnőtt lakosság immunizálására vonatkozó, július közepéig elérni kívánt cél.

Az uniós bizottság a második negyedévre több mint 400 millió adag koronavírus elleni oltóanyag beadásával számol, ehhez azonban a „tagállamoknak készen kell állniuk az oltási kampányaik felgyorsítására” – húzta alá. Kiemelte: Európában az oltóanyaggyártás havonta megduplázódik a gyógyszergyártóknak az unió területén található 53 gyártóüzemében. Az év végéig újabb gyártósorok üzembe helyezésével az éves termelési kapacitás el fogja érni a hárommilliárd adagot – tette hozzá Breton.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken közölte: átlépte a 150 milliót az uniós tagországokba szállított oltóanyagdózisok száma, ami ez idáig 123 millió ember beoltását tette lehetővé a közel 450 millió lakosú Európai Unióban. Kiemelte, hogy az EU a beoltottság tekintetében a világ harmadik régiójává vált az Egyesült Államok és Kína után.

Arra is emlékeztetett, hogy az uniós bizottság április közepén kötött megállapodást a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyagaik szállításának gyorsításáról. A szóban forgó 50 millió adag vakcinát a vállalatok eredetileg 2021 negyedik negyedévében tervezték leszállítani a szerződésben szereplő 200 millió adag mellett, az oltóanyag azonban már a második negyedévben a tagállamok rendelkezésére áll majd.

Az unió ez idáig a Johnson & Johnson (400 millió adag) az AstraZeneca (400 millió adag), a BioNTech/Pfizer (600 millió adag), a Moderna (460 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Sanofi-GSK (300 millió adag) vállalatokkal írt alá vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket. A brüsszeli bizottság arra számít, hogy napokon belül újabb megállapodást tud kötni a Pfizerrel 1,8 milliárd adag oltóanyag leszállításáról a 2021 és a 2023 közötti időszakra.

(Címlapi illusztráció forrása: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?