banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az Iszlám Állam vállalta magára a kandahári mecsetrobbantást

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a dél-afganisztáni Kandahár legnagyobb síita mecsetében pénteken elkövetett pokolgépes merénylet elkövetőjeként – írja az MTI. 

A dzsihadisták az Aamák nevű „hírügynökségükön” keresztül tették a bejelentést.

A közlés szerint két öngyilkos merénylőjük először lelőtte az őröket a bejáratnál, majd az imaházba behatolva felrobbantották a testükre erősített robbanószert.

A pénteki imádság idején mintegy háromszázan voltak a Fatimíja mecsetben.Fotó: AgerpresA merényletnek a legfrissebb adatok szerint legalább 47 halottja és 70 sebesültje van – közölte Hafíz Sajíd, a tálibok kandahári kulturális és tájékoztatási ügyekért felelős hivatalának vezetője.

Egy héttel ezelőtt az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében követtek el robbantásos merényletet, a támadásnak, amelyet szintén az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára, mintegy 50 halálos áldozata volt.

Az augusztus közepén hatalomra került tálibokkal is szembenálló terrorszervezet a síitákat hitehagyottaknak tekinti, és rendszeresen követ el ellenük robbantásos merényleteket Afganisztánban és más muszlim országokban is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?