Az Aradon lelőtt Tóth Sándor teherautójával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása

Az 1989-es romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata, Tóth Sándor segélyszállító teherautójával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása – tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.

A hatvanas évek végétől Kelet-Közép-Európa országaiban meghatározó volt a csehszlovák Avia-gyár könnyű teherautója, amelyből sok ezer – szinte kizárólag kék színű és sárga ponyvás – rótta a magyar utakat és szállította az árukat. Ezt a típust is a szocialista blokk többi „emblematikus” járművéhez hasonlóan nyugati licenc – a francia Saviem tervei – alapján gyártották. Egy Avia A31-es, alig egyéves teherkocsival dolgozott tehertaxisként a rendszerváltozás évében a hódmezővásárhelyi, háromgyermekes Tóth Sándor. A 44 esztendősen elhunyt sofőr járműve most került az Emlékpont gyűjteményébe.

Tóth Sándor (1945-1989), az Aradon mártírhalált halt segélyszállító teherautójával bővült az Emlékpont kiállítása

Közzétette: Emlékpont – 2021. március 31., szerda

1989 végén az elviselhetetlen létviszonyokat teremtő Ceauşescu-diktatúra ellen kitört romániai forradalom hírére Magyarország-szerte, így Hódmezővásárhelyen is szolidaritási tüntetést és gyűjtést szerveztek a temesváriak megsegítésére. A december 22-i, a Magyar Demokrata Fórum által szervezett gyűlésen több ezren vettek részt a Kossuth téren, ahol – a szemtanúk elmondása szerint – a dobozban összegyűjtött pénzből azonnal élelmiszert vásároltak az akkori Pesti Csemege főtéri üzletében és azt azonnal el kívánták juttatni Temesvárra.

Az ott jelenlévő gépkocsivezetők közül Tóth Sándorra esett a választás, hogy teherautójával a segélyszállítmányt – és a bánáti várost testvérvárossá fogadó nyilatkozatot Ágoston Lajossal együtt – Romániába vigye. Aradot elhagyva azonban visszafordították őket, és a helyi kórházhoz kellett volna beállniuk. Míg Ágoston gyalog indult el, addig Tóth Sándor a város felé kanyarodott. A fegyveres harcok sebesültjeit és áldozatait folyamatosan szállították be az aradi kórházba – mondta el az Emlékpontnak egy interjújában Ágoston Lajos (1945–2019), akire hajnalban az a szomorú feladat várt, hogy azonosítsa a nyaki ütőér-találatot kapott Tóth Sándor holttestét.Tóth Sándor portréja az aradi múzeum 1989-es forradalmat bemutató kiállításán | Fotó: Pataky Lehel ZsoltL

A vásárhelyi gépkocsivezető teherautóját az aradi Maros-híd (a Várhíd) felhajtójánál találták meg három golyónyommal – ezekből az egyik volt a szélvédőn áthatolt halálos lövés –, de érintetlen rakománnyal. A járművet még aznap hazahozták Vásárhelyre, mementóként kiállítva a Kossuth téren, majd 1990. január 3-án ezen szállították Tóth Sándor koporsóját ravatalától sírjáig. Tóth Sándor emlékezete testvérvárossá kapcsolta Aradot és Hódmezővásárhelyt.

A Vincze Gyula teherfuvarozó-vállalkozó által felújított és felajánlott Avia teherautó a kommunista diktatúra évtizedeit bemutató kiállítóhely Lehel utcai udvarára került, ahol már korábban kihelyezett molinókkal szabadtéri emlékhely létesült. A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatának emlékét a nevét viselő utca, valamint a Zrínyi utcai parókiaudvaron álló kopjafa mellett immár az Emlékpontban kiállított teherkocsija is őrzi Hódmezővásárhelyen.

Aradon utca és tábla őrzi Tóth Sándor emlékét A szerencsétlenség helyszínéhez közel, az aradi Várhíd lábánál kopjafát állítottak Tóth Sándor emlékére, ahol minden év december 23-án megemlékezést tartanak, többek közt az özvegy, Tóth Márta részvételével

Kapcsolódók

Kimaradt?