Autó hajtott a karácsonyi felvonulásba, többen meghaltak

Több mint húsz ember megsérült, az elhunytak pontos számát azonban a hatóságok még nem közölték.

Személyautó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Waukesha városában, több mint húszan megsérültek, a gyanúsítottat elfogták - közölte a helyi polgármester és a rendőrség.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök legfrissebb tájékoztatása szerint voltak halálos áldozatok is, bár azt nem pontosította, hányan haltak meg. Ugyanakkor közölte, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A súlyos incidens helyi idő szerint nem sokkal délután öt óra előtt történt a Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra található Waukeshában.

A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. A történtek hátterét egyelőre homály fedi, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe. A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani.

Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély. A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, s felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost. A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek.

A közösségi médiában megjelent felvételek szerint egy piros színű utcai terepjáró hajtott hátulról a felvonulóknak. Egy másik videón az látható, hogy a rendőrök tüzet nyitottak az útakadályon áttörő járműre.

„Ahogy az épületek között sétáltunk, (...) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát” - mondta Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagja. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyermekek is voltak. A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

(Nyitókép: Twitter/Waukesha)

Kapcsolódók

Kimaradt?