Döbbenetes felvételeken látható a vasárnapi nagyváradi késelés

Amint beszámoltunk róla, tragikus jelenetek zajlottak le vasárnap délután Nagyváradon, amikor a nyílt utcán késelte meg volt feleségét egy férfi, akiről kiderült, a helyi rendőrség alkalmazottja, sőt korábban vezetője is volt a polgármesteri hivatal rendvédelmi szervezetének. Az asszonyt súlyos és életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A Bihoreanul hetilap internetes kiadása a birtokába jutott annak a felvételnek, amit az egyik térfigyelő kamera rögzített az esetről. A közzétett felvételen tisztán látható az egész jelenet, amely kevesebb mint három perc alatt lezajlott, és hiába voltak többen is az utcán, senki sem avatkozott közbe.

A videofelvételen kivehető, amint a volt házasok heves vitatkozásba kezdenek, majd a férfi leteperi a nőt és többször megszúrja. A felvételről kiderül, az eset egy éppen ott álló taxi előtt történik, és a közeli lépcsőház ajtajában is áll egy személy, de senki sem avatkozott be a történtekbe. Az áldozat menekülését is rögzítette a térfigyelő kamera, majd azt is, amikor a lépcsőház ajtajában a férfi utoléri a nőt és ismételten többször megszúrja késével, amíg az asszony össze nem rogy. Eközben a taxi elhajtott, a járókelő pedig messziről elkerülte a veszekedőket.

A rendőrséget végül a szomszédok riasztották. A kiérkező mentők súlyos állapotban szállították kórházba az áldozatot. Dr. Hadrian Borcea, a megyei kórház sürgősségi osztályának vezetője tegnap a sajtó érdeklődésére közölte, az asszonynak öt szúrt sebe van a hasa és mellkasa tájékán, az állapota súlyos, de stabil.

A támadó a nő volt férje, aki ellen az áldozat tavaly távoltartási végzést is kért és kapott a bíróságtól, igaz, csak három hónapra. Az elkövetőről kiderült, hogy a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal által létrehozott helyi rendőrség munkatársa, sőt egy ideig a vezetője is volt az intézménynek.

A nyomozók még vasárnap este elfogták az elkövetőt egy épülő tömbházban elrejtőzve nem messze a késelés helyszínétől.

(Címlapképen a helyszínelés. Fotó: Playtech.ro)

Kimaradt?