Ausztria ellenzi, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből fegyvereket vásároljanak

Az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna újjáépítésére kell fordítani, nem pedig fegyverek vásárlására – jelentette ki az osztrák kancellár Brüsszelben a tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve.

Karl Nehammer kijelentette, az olyan semleges országoknak, mint Ausztria, ha támogatják a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereség felhasználását, biztosítékra van szükségük arra vonatkozóan, hogy azt Ukrajna megsegítésére költik, „nem pedig fegyverekre és lőszerekre”. Eredetileg arról volt szó, hogy az újjáépítésbe kellene fektetni Ukrajnában” – fogalmazott Nehammer, majd hozzátette: ez továbbra is ésszerű javaslatnak tűnik Ausztria számára.

Karl Nehammer határozott állásponttal érkezett az EU-csúcsra Fotó: Karl Nehammer Facebook oldala

Alexander De Croo belga miniszterelnök azt mondta, Belgium támogatja az Európai Bizottság javaslatát a szóban forgó orosz vagyon profitjának elkobzására, majd aláhúzta: jelenleg a lőszervásárlás a prioritás. „Szívesen befektetnék az újjáépítésbe, de értelmetlen, ha ezzel kockáztatjuk az ország elvesztését” – idézte az MTI a belga miniszterelnököt. Gitanas Nauseda litván elnök érkezésekor hangoztatott véleménye szerint nemcsak az orosz vagyon nyereségét, hanem az orosz pénzeszközállományt Ukrajna felfegyverzésére kell fordítani. „Az orosz pénzeket nemcsak Ukrajna újjáépítésére, hanem védelmi szükségleteire is fel kell használni” – fogalmazott. A litván elnök fontosnak nevezte, hogy az EU „a lehető leghamarabb” megkezdje Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat, ugyanakkor sürgette az uniós vezetőket, hogy akadályozzák meg az ukrán gabona bejutását az Európai Unióba, amely mára – mint kiemelte – gazdasági és politikai problémává vált.

Kaja Kallas észt miniszterelnök érkezésekor azt mondta, „nagy a probléma” az EU védelmi iparának finanszírozásával. „Azért küldtünk levelet az Európai Beruházási Banknak, hogy forrást nyissanak a védelmi beruházások számára. Most van rá szükségünk, nem halaszthatjuk tovább” – fogalmazott. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök érkezési beszédében eurókötvények kibocsátását javasolta, hogy az abból származó bevételt az Európai Unió védelmi kapacitásának fejlesztésére használja fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?