Amerikai dicséret Ciolacunak az ukrán gabona exportjának segítéséért

Románia mindig nagyon közeli partner és nagyra becsült szövetséges volt, és ma is az - jelentette ki hétfőn, a Marcel Ciolacu kormányfővel folytatott megbeszélésén Antony Blinken, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. A miniszterelnök az amerikai védelmi miniszterrel is egyetzetett.  
Blinken nagyra értékelte „azt a kritikus szerepet, amelyet Románia játszik az Ukrajna elleni orosz agresszió körülményei között”, kiemelve az ukrán gabona exportjának elősegítését. Az amerikai külügyminiszter megemlítette ugyanakkor, hogy több ízben járt már Romániában, és rámutatott, hogy a stratégiai partnerség a két ország között „egyre erősebbé válik”. Marcel Ciolacu a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Románia számára rendkívül fontos a stratégiai partnerség főként most, az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború okozta biztonsági válság közepette.

„Románia Ukrajna mellett állt, és áll továbbra is addig, ameddig az győzedelmeskedik Oroszországgal szemben. Románia már rég megtanulta a leckét Oroszországgal kapcsolatban. Ismerjük az oroszokat és az agressziós rendszert, emiatt arra kérjük az Egyesült Államokat, hogy a Romániával való partnerség mellett figyeljen a Moldovai Köztársaságra is” - idézte az Agerpres Ciolacut. A kormányfő szerint erre azért van szükség, mert a háború dúlta Ukrajna után Európában most a Moldovai Köztársaság a legsebezhetőbb ország, ahol „hibrid háború folyik Maia Sandu elnök és a demokratikus kormány ellen”. Ciolacu beszélt az Egyesült Államok szerepéről is a jelenlegi biztonsági helyzetben, és megköszönte Románia nevében a román állampolgárok Gázai övezetből való kimenekítésében nyújtott segítséget.

A miniszterelnök Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel is tárgyalt hétfőn. A román kormány Agerpres által idézett közleménye szerint a találkozón a két fél kiemelte a két ország közötti rendkívüli kapcsolatot, amelynek fő pillére a több mint két évtizeddel korábban megkötött stratégiai partnerség, megerősítve a közös érdekű területeken folytatott jó együttműködéssel. Külön kiemelték a fekete-tengeri térség regionális biztonságához való hozzájárulást, és az amerikai külügyminiszter méltatta az országunk által tett erőfeszítéseket, és kiemelte Románia vezetői képességét, amelyet a feteşti-i F-16-os pilótaképző központ létrehozása bizonyít.

Antony Blinkennel is tárgyalt Marcel Ciolacu Washingtonban Fotó: Agerpres

Áttekintették a kétoldalú kapcsolatokban és az Észak-atlanti Szövetségen belül a védelem területén bekövetkezett legfontosabb fejleményeket, amelyek alapul szolgálnak az együttműködés elmélyítéséhez és kiszélesítéséhez ezen a téren, beleértve a biztonsági előnyökkel járó gazdasági eredményeket is. „Fokozott biztonsági együttműködésre van szükségünk az Egyesült Államokkal, de erős gazdasági elkötelezettségre is. A fejlett gazdaság elengedhetetlen az erős nemzetbiztonsághoz. Fontos, hogy az amerikai vállalatokat aktívan bevonjuk hazai iparunk képességeinek felmérésébe és fejlesztésébe, a védelmi iparba - többek között a lőszergyártásba - történő közös beruházások, valamint a technológiaátadás és a hazai munkaerő szakképzése révén” - fogalmazott a román kormányfő.

Marcel Ciolacu kiemelte, hogy Románia érdekelt az Egyesült Államokkal való teljes körű katonai koordinációban, és hangsúlyozta, hogy a NATO jövő évi washingtoni csúcstalálkozójára való tekintettel Románia fenntartja a GDP 2,5 százalékának a védelemre való fordítása iránti elkötelezettségét, és továbbra is szorgalmazni fogja, hogy a Fekete-tenger ügye nagyobb hangsúlyt kapjon a NATO napirendjén - mutat még rá a kormány közleménye. Lloyd Austin amerikai külügyminiszter is kiemelte az USA és Románia közötti kitűnő együttműködést, méltányolta országunk vezető szerepét a regionális helyzet stabilizálására irányuló erőfeszítésekben, és méltatta Románia jelentős előrelépéseit a védelem területén. A két fél hangsúlyozta továbbá, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni a Moldovai Köztársaság stabilitásának biztosítása érdekében, különösen az Oroszország felől érkező hibrid támadásokkal összefüggésben. A megbeszélésen jelen volt Angel Tîlvăr védelmi, Luminiţa Odobescu külügy- és Radu Oprea gazdasági miniszter is.

A kormányfő hivatalos amerikai látogatása szerdáig tart.

Kapcsolódók

Kimaradt?