Áldozatokat számlál az izraeli katonaság

Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.

A huszonkét éves, Modiinban élő Éjtan Jichák Oszter kommandós százados halálát már szerdán kora délután bejelentették. Kora estére pedig a hadsereg közlése szerint nyolcra nőtt a Dél-Libanonban, a Hezbollah fegyveresei ellen folytatott tűzharcban, a korlátozott szárazföldi hadműveletben meghalt katonák száma. Mindannyian 21-23 évesek voltak, írta az MTI.

Tavaly október 7. óta, amikor a Hamász palesztin iszlamista szervezet terrortámadást hajtott végre Izrael ellen, 716 izraeli katona esett el, közülük 346-an a Hamász irányította Gázai övezetben, az ott indított szárazföldi harcokban.

Emlékezetes, hogy Izrael kedden indított szárazföldi hadműveletet a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy a Hezbollah ne támadhassa az észak-izraeli településeket, és azok közel egy éve kitelepített lakói visszatérhessenek otthonaikba.

A közlések szerint Libanonból szerdán is folyamatosan lőtték Izrael északi határvidékét. Egy becsapódott lövedék tüzet okozott Hanita kibucban, és megfékezése órákig tarthat a tűzoltók szerint.

A polgári védelem szerda délután, a zsidó újév ünneplésének előestéjén kijárási könnyítéseket jelentett be Izrael északi részein. Nyílt területeken tíz helyett ötven fő gyülekezhet, és zárt térben kétszázötvenen tartózkodhatnak együtt százötven helyett az új utasítások szerint. Haifa körzetében is enyhítettek a korlátozásokon, ott nyílt terepen akár hatvanan is összejöhetnek ezentúl harminc helyett.

A kedd esti iráni rakétatámadásban, melyben közel kétszáz ballisztikus rakétát indítottak Izrael felé, megsérült a légierő több támaszpontja, de repülőgépekben nem esett kár – jelentette az izraeli hadsereg. Adminisztratív és kiszolgáló épületeket értek károk a becsapódó rakéta- vagy ellenrakéta-maradványok nyomán.

Fotó: Agerpres/EPA

Herci Halévi izraeli vezérkari főnök szerdán a Tel Nof légitámaszponton kijelentette: „Képesek vagyunk támadni a Közel-Kelet bármely pontján. Bármely ellenségünk, aki eddig nem értette ezt, hamarosan meg fogja érteni.”

Amint arra a Reuters emlékeztett, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök már közölte, hogy Irán megfizet a kedd esti légitámadásért, szakértők pedig arra számítanak, hogy Izrael akár nukleáris vagy kőolajipari berendezéseket célozhatnak majd. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke leszögezte, beszélni fognak az izraeliekkel, mert bár egyetértenek azzal, hogy jogukban áll visszavágni az irániaknak, az mértékletes kell legyen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?