A trunki magyar ház újjáépítésére gyűjtenek az Egyesült Államokban

Több ezer dollár gyűlt össze a csángóföldi Trunk magyar közösségi házának újjáépítéséért szervezett jótékonysági koncerten Washingtonban - számoltak be a szervezők az MTI-nek.

Prandovszky O'Donnell Emese, a jótékonysági esemény szervezője és a csángó magyar népzenét játszó Szikra Banda tagja elmondta, hogy a koncert mellett táncházra is várták az amerikai fővárosban és környékén élő magyar és amerikai közönséget.

 

illusztráció: Lábnyiki Gyermek Néptánccsoport/Fotó: Moldvai Csángómagyarok SzövetségeArról is beszámolt, hogy a magyar nagykövetség épületében megtartott kulturális rendezvényen belépődíjból és adományokból 3700 dollár gyűlt össze, valamint további összegeket várnak helyi magyar diaszpóraszervezetektől.

Prandovszky O'Donnell Emese közölte, hogy a gyűjtés november végéig tart, és azt kiterjesztik az Egyesült Államok további szövetségi államaiban működő magyar diaszpóraközösségekre is.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége tulajdonában álló épület augusztusban égett le, a kárfelmérés alapján az újjáépítés teljes költsége 165 ezer euróra becsülik, amelyből szeptemberig körülbelül 8 millió forintot sikerült összegyűjteni magánadakozásból - mondta a Maszolnak a Modvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, Pogár László.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?