Noha a két delegáció már Angolában, a beharangozott egyeztetés helyszínén tartózkodott, elmaradt az első közvetlen béketárgyalás a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) és az M23 tuszi lázadószervezet között. Az M23 az Európai Unió által múlt hétfőn kivetett szankciókra hivatkozott. A konfliktus gyökerei a ’90-es évek ruandai népirtásáig nyúlnak vissza, a megoldásban viszont szerepet játszhat az Egyesült Államok külpolitikai váltása is.

A Nyugat sokáig béketeremtőként tekintett Paul Kagame ruandai elnökre. A most 67 éves politikus azután került hatalomra, hogy 1994-ben véget vetett a történelem egyik legszörnyűbb népirtásának. Mára azonban Kagame nimbusza jócskán megkopott, nagyrészt Ruandának a kongói háborúkban játszott szerepe miatt.

A régióra azóta irányul fokozott figyelem, hogy a Ruanda által támogatott M23 nevű tuszi lázadószervezet januárban elfoglalta az ország keleti részének legnagyobb, stratégiai fontosságú városát, Gomát, majd bevonult Bukavuba, Dél-Kivu tartomány székhelyére.

Ruanda tagadja, hogy csapatai jelen lennének a szomszédos országban, de az ENSZ szerint mintegy négyezer katona támogatja a lázadókat a szomszédos Ruandából. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt hónapban egyhangúlag felszólította Kigalit, hogy azonnal vonja ki csapatait a KDK-ból.

Paul Kagame kedden, Dohában találkozott Félix Tshisekedi kongói elnökkel – először a konfliktus január végi kiszélesedése óta. A katari közvetítéssel lezajlott egyeztetés végén a két elnök közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén zajló fegyveres harcok azonnali és feltétel nélküli beszüntetésére szólítottak fel. Erősen kérdéses azonban, hogy a lázadók eleget tesznek-e a felszólításnak.

Kagame elnök korábban ragaszkodott ahhoz, hogy a kinshasai kormánynak közvetlenül a lázadókkal kell tárgyalnia. Félix Tshisekedi ezt sokáig elutasította, mondván, „a párbeszéd egy olyan terrorista csoporttal, mint az M23, olyan határ, amelyet soha nem fogunk átlépni”. A lázadók előretörése nyomán azonban vasárnap elfogadta Angola közvetítési ajánlatát. Csakhogy a tűzszünet megkötésére tett kísérlet az utolsó pillanatban kudarcot vallott. Az M23 hétfő délután bejelentette, hogy a csoport tagjaival szembeni nemzetközi szankciók aláássák a párbeszédet.

Az Európai Unió hétfőn öt ruandai állampolgárt, köztük a Kelet-Kongóban állomásozó ruandai különleges erők parancsnokát is szankcionálta. Az uniós szankciós listára felkerült továbbá az M23 politikai vezetője, Bertrand Bisimwa és a lázadócsoport három másik magas rangú tagja.

Szintén hétfőn Ruanda bejelentette, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait a határozottabb uniós fellépést sürgető Belgiummal, majd viszonossági alapon Belgium is ezt tette. Kigali azzal vádolja Brüsszelt, hogy a kongói konfliktussal, illetve Ruanda szerepével kapcsolatban “hazugságokkal és manipulációval, indokolatlan módon ellenségességet próbál szítani Ruandával szemben”.

Belgium és az Európai Unió érzékeny pontra tapintott: a kritikus ásványok kérdésére. A kinshasai kormány azzal vádolja Kigalit, hogy a kongói DK ásványi kincseire akarja rátenni a kezét. Ruanda érintettségére utal az is, hogy az általa támogatott lázadók előrenyomulásával párhuzamosan megugrott bizonyos nyersanyagok exportja Ruandából. Megfigyelők szerint alapos a gyanú, hogy ezeket az ásványokat kongói területről, illegálisan juttatják ki és értékesítik. Az európai uniós Külügyek Tanácsa hétfőn kilenc embert és egy szervezetet vett fel a szankciós jegyzékbe, köztük a kigali székhelyű Gasabo Gold Refinery nevű vállalatot, amely az M23 által ellenőrzött régiókból importált aranyat illegálisan, “ezzel is kihasználva a fegyveres konfliktust, instabilitást és bizonytalanságot”.

Az arany mellett a régióban olyan ásványok is fellelhetők, melyek kulcsfontosságúak az okostelefonok és számítógépek gyártásában. Az M23 által ellenőrzött területeken az altalajkincseket a lázadók értékesítik. Az ENSZ szakértői szerint havonta mintegy 300 000 dollár bevételre tesznek szert a kelet-kongói bányászat ellenőrzése révén.

A kongói konfliktus a világ egyik legnagyobb humanitárius válságát idézte elő. Több mint 7 millió embert kényszerített lakóhelye elhagyására. A múlt hónap végén Judith Tuluka Suminwa kongói miniszterelnök az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén elmondta, hogy az év eleje óta mintegy 7000 ember halt meg az ország keleti részén zajló harcokban. Közel 450 ezer ember maradt fedél nélkül, miután az M23 milícia lerombolt 90 menekülttábort. A lázadók esküdöznek, hogy egészen Kongó fővárosáig, a mintegy 1575 kilométerre fekvő Kinshasáig vonulnak.

A KDK korábban regionális partnerek és külföldi zsoldosok segítségével próbált gátat szabni a lázadok előretörésének. Az elmúlt hetek tapasztalata alapján ez nem sikerült valami jól. Az Egyesült Államok külpolitikai váltása most új lehetőségeket nyitott meg Tshisekedi elnök előtt. Donald Trump kül- és biztonságpolitikája az elődjéhez képest tranzakcionalista. Kevésbé fektet hangsúlyt az értékek érvényre juttatására, ehelyett a nemzetközi kapcsolatokban is a száraz érdekeket követi.

Ukrajna példájából okulva a kongói kormány megpróbálja érdekeltté tenni az Egyesült Államokat a konfliktusban. Tshisekedi elnök vasárnap találkozott Ronny Jackson képviselővel, az Egyesült Államok kongói különmegbízottjával, hogy megvitassák a lehetséges „biztonsági és gazdasági partnerségeket”. Jelezte, hogy Kinsasha nyitott az amerikai vállalatok befektetései előtt, de ahhoz, hogy „a Kongói Demokratikus Köztársaságban dolgozhassanak, biztosítani kell a békét az országban”. Az amerikai külügyminisztérium a múlt héten közölte, hogy nyitott a kongói bányászati partnerségre, és megerősítette, hogy megkezdődtek az előzetes tárgyalások.