A lehetséges óvóhelyeket számolják a németek

Németországban megkezdték a bunkerek és más megerősített építmények összeírását, amelyek óvóhelyként szolgálhatnak a civilek számára egy támadás esetén – közölte a berlini belügyminisztérium.

Az óvóhelyek listáján szerepelnek majd föld alatti metróállomások, parkolók, középületek, de magánkézben lévő ingatlanok is. A tervek szerint egy telefonos alkalmazáson keresztül lehet majd tájékozódni a bunkerek pontos helyéről, idézi a tárca szóvivőjét az MTI.

A szóvivő beszélt arról is, hogy az embereket biztatják, alakítsanak ki óvóhelyeket saját otthonaikban a pincék, illetve garázsok átalakításával.A 83 milliós Németországban a korábbi mintegy 2000-ből mára 579 bunker maradt | Illusztráció: Pexels

Az illetékes ugyanakkor nem tudott ütemtervvel szolgálni, mondván mindez egy hatalmas projekt, amely „némi időt” fog igénybe venni a polgári védelem, a katasztrófavédelem és más, érintett hatóságok közreműködésével.

A 83 milliós Németországban a korábbi mintegy 2000-ből mára 579 bunker maradt, amely zömmel a második világháború, illetve a hidegháború idejéből származik. A létesítmények mintegy 480 ezer embert képesek befogadni.

Az ukrajnai háború kitörése után a német hatóságok leállították a tulajdonukban lévő erődített építmények eladását; addigra az állam és intézményei több mint 300 bunkert adtak magántulajdonba.

A szóvivő elmondta, hogy a terv kulcspontjaiban magas rangú tisztségviselők egy júniusi tanácskozáson állapodtak meg és jelenleg különleges munkacsoport dolgozik a megvalósításon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?