A holland kormány városokat kötelez arra, hogy több menedékkérőt fogadjanak be

A holland ügyvivő kormány arra kötelezi Rotterdamot és három másik várost a körzetben, Enschedét, Gorinchemet, illetve Venrayt, hogy több menedékkérőnek nyújtsanak elhelyezést, év végéig ezeknek a településeknek legalább 2000 férőhelyet kell létrehozniuk - írta kedden a helyi sajtó.

Fotó: Agerpres/EPAKajsa Ollongren belügyminiszter és Ankie Broekers-Knol igazságügyi államtitkár a holland parlamentnek címzett nyilatkozatukban azt írták: a kabinetnek azért kellett erről rendelkeznie, mert Hollandiába folyamatosan érkeznek a menedéket kérők. "Az utóbbi időben próbáltuk arra ösztönözni az önkormányzatokat, hogy maguk teremtsenek több férőhelyet, de ez nem volt elég sikeres a jelenlegi válság kezeléséhez. Ezért kell nemzeti szinten rendelkezni. Nem zárható ki, hogy a közeljövőben más önkormányzatok is kapnak effajta utasításokat" - hívták fel a figyelmet a kormány tagjai.

A kormány elismerte, hogy rendkívüli lépésről van szó a közigazgatási együttműködésben, de a kabinet szerint a jelenlegi "vészhelyzet" ezt szükségessé teszi. Ollongren és Broekers-Knol rámutatott: le kell csökkenteni a szükségszállások számát, nem fogadható el, hogy a menedékkérőket kempingágyakkal teli sportcsarnokokban helyezik el, és hetente költöztetik őket egyik helyről a másikra. "Az ilyen instabil körülmények sok kényelmetlenséget okoznak az önkormányzatoknak, a lakosoknak és a menedékkérőknek is - tették hozzá.

A kormány utasítása értelmében a menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség a kijelölt önkormányzatokkal együttműködve meghatározza, milyen létesítményeket jelöljenek ki befogadóközponttá, és hogyan alakítsák ki azokat a hosszabb távú befogadásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?