Háborús bűnök elkövetői a hollandiai menedékkérők között

A holland hatóságok megállapítása szerint az országban menekültstátusért folyamodók között tavaly 30 olyan bevándorló is volt, akiket háborús bűnök elkövetésével gyanúsítanak.

Az adatot Klaas Dijkhoff, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia menekültügyekben illetékes államtitkára egy parlamenti vita során közölte, ahol indulatos vita folyt a menekültekről.

A migrációs krízisről folytatott parlamenti vitán elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy a 30 közül tízen szíriaiak voltak, a többiek Eritreából, Szudánból, Nigériából, Grúziából és más országokból érkeztek. Tavaly összesen 59 ezren nyújtottak be menedékkérelmet Hollandiában.

A hágai parlamentben azok után került sor az egyre hevesebb indulatokat kiváltó migrációról szóló vitára, hogy a képviselők egy része felszólította a kormányt: kezdje meg azoknak a bevándorlóknak a visszaküldését, akik erőszakkal gyanúsíthatóak, vagy nem tartják be a holland törvényeket.

Dijkhoff emlékeztetett, hogy a szíriaiak visszaküldése nem lehetséges, mert a nemzetközi szerződések nem teszik lehetővé a kitoloncolást olyan országba, ahol fegyveres konfliktus zajlik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?