A Kreml úgy látja, csakis a harc folytatásával érheti el a céljait Ukrajnában

Oroszország a végső győzelemig folytatná a háborút, amiben számíthat a csecsenek támogatására.

Az Oroszország által Ukrajnában kitűzött célokat jelenleg csak katonai eszközökkel lehet elérni – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.Fotó: Agerpres/EPA

Számunkra továbbra is a kitűzött célok elérése az abszolút prioritás, és a továbbiakban is az marad. Ezeket most csak katonai eszközökkel lehet elérni – mondta a szóvivő. Peszkov szerint a Kreml nem látja az előfeltételeit annak, hogy az ukrajnai helyzet békés mederbe terelődjön.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője, akit hétfőn fogadott Vlagyimir Putyin elnök, a találkozón azt hangoztatta, hogy a csecsenek egyöntetűen támogatják az ukrajnai „különleges hadműveletet”, úgy vélik, hogy annak céljait el kell érni, és készek a győzelemig harcolni. Kadirov arról biztosította Putyint, hogy nem fogja cserbenhagyni őt. Az orosz elnök kijelentette, hogy efelől nincsenek kételyei, és méltatta a csecsen harcosok teljesítményét, akiknek köszönetet mondott.

Az RBK című gazdasági lap idézte Kadirov egy korábbi nyilatkozatát, amely szerint az ukrajnai harcokban eddig több mint 21 ezer csecsen vett részt. Apti Alaudinov vezérőrnagy, az Ahmat csecsenföldi különleges egység parancsnoka, a luhanszki „népi milícia” 2. hadtestének parancsnokhelyettese a Pervij Kanal tévécsatornán hétfőn azt mondta, hogy az ukrán hadsereg csapatösszevonást hajtott végre Bahmut körzetében, és kísérletet tett a város felmentésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?