Erdélyben is látható volt a sarki fény

A látványos természeti jelenséget egy geomágneses vihar okozta, ami a naptevékenységgel van összefüggésben.

A vártnál is erősebb, G5 fokozatú geomágneses vihar zajlott le péntekről szombtra virradóan, számolt be az Időkép. Ilyen utoljára 2003. novemberben történt. Nem csoda, hogy egészen elképesztő színű és megjelenésű sarki fényt lehetett megcsodálni szerte a Kárpát-medencében, így Erdélyben is.Olyen volt a sarki fény a Balatonnál | Fotó: Facebook/Időkép

Eleinte nagyon sok helyen fátyolfelhő zavarta az észlelést, de később csökkent a felhőzet mennyisége és egyre többfelé lehetett megpillantani a ritka eseményt. A sarki fény látható volt Biharban, Kolozs, Szilágy és Maros megyében is.

Idén már ötödik alkalommal tűnt fel térségünkben, de ennek ellenére meglehetősen ritka, hogy szabad szemmel is látni lehessen. Általában 20-30 évente van erre lehetőség, úgyhogy most igazán szerencsés periódusban vagyunk.Fotó: Facebook/Kolozsvári Rádió/Fehér Ilonka

Mivel a Nap okozta gerjesztésnek 11 éves ciklusa van és most épp az aktív Nap időszakát éljük, így az észlelési valószínűség a következő 2-3 évben lesz a maximális, aztán várhatóan újra csökkenni fog. A mostani esemény annyiban is különleges, hogy az előző napfoltciklus legerősebb geomágneses vihara sem volt olyan heves, mint a mostani.

Kapcsolódók

Kimaradt?