Több mint 40 millió rabszolga él a világon

A világon a legnagyobb arányban Észak-Koreában élnek emberek rabszolgasorban, utána Eritrea, majd Burundi következik egy friss felmérés szerint, amelyet a Walk Free Foundation jogvédő szervezet készít el minden évben. Románia 167 ország közül a 81. helyen áll, Magyarország a 93.

Az idei Global Slavery Indexet csütörtökön mutatták be. Több mint 40 millió emberrel bánnak rabszolgaként a világon - ezt a WFF és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) már tavaly megállapította -, és ezért a fejlett országok is felelősek, mert 350 milliárd dollár értékű olyan árut importálnak évente, amelyekről feltételezhető, hogy kényszermunkával állíttatták elő a jelentés szerint.

Az importáruk jelentős része laptopok, számítógépek és mobiltelefonok forgalmazása, 200,1 milliárd dolláros összegben. A ruházatok 127,7 milliárd dollárt ad ki, a halaké 12,9 milliárdot, a kakaóé 3,6 milliárdot, a cukornádé 2,1 milliárdot. Az országok tekintetében az USA keres ezen a legtöbbet: 144 milliárd dollárt, őket követi japán 47 milliárddal és Németország 30 milliárddal.

A lista élén található országok mindegyikében állami támogatással végeztetnek kényszermunkát - jelenttette ki Fiona David, az adatgyűjtést végző Minderoo Alapítvány elnöke.

Abszolút értékben az 1,3 milliárd lakosú Indiában él rabszolgasorban a legtöbb ember: nyolcmillió. Utána következik Kína, Pakisztán, Észak-Korea és Nigéria. Ezekben az országokban él a világ rabszolgáinak mintegy 60 százaléka a WFF szerint. Az arányt tekintve azonban Észak-Korea az első: az országban minden tizedik ember kényszermunkát végez, és "egyértelmű, hogy többségükre az állam kényszeríti ezt a sorsot".

Románia a 81. helyen áll, ez 86 ezer modern rabszolgasorsban élő embert jelent. A rabszolgák 71 százaléka nő, 29 százaléka férfi. 15,4 millióan élnek kényszerházasságban, 24,9 millióank pedig kényszermunkát végeznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?