Véget érnek a görög megszorítások – amelyek a német bankokat gazdagították

Az euroövezet tagállamainak pénzügyminiszterei péntek hajnalra megállapodtak annak a tervnek a végső részleteiben, amely úgymond kiengedi Görögországot a nyolc éven át tartó, megszorításokat követelő pénzügyi segélyprogram harmadik részéből. Mint kiderült ugyanakkor: a hitelválság a németeket gazdagította.

A 19 ország pénzügyminiszterei Luxembourgban tettek pontot a harmadik program végére, amely augusztusban jár le. A csütörtökön kezdett és a vártnál jóval nehezebben megszületett megállapodás révén erősödhet a bizalom a befektetőkben Görögország iránt annak tudatában, hogy a görög adósságállomány kordában tartható, hogy Athén nem fog visszacsúszni reformjai megvalósításában, és hogy visszatér az önálló, piaci alapú finanszírozáshoz.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa történelminek harangozta be a megállapodást. "Ma este véget ért a görög válság" - mondta. A görög pénzügyminiszter, Evklídisz Cakalotosz szerint kormánya elégedett a megállapodással, amely nyolcévnyi megszorítás és reformsorozat végét jelenti.

Az egyezség szerint az európai hitelezők 10 évvel meghosszabbítják a régi kölcsönök nagy részének lejárati idejét, és az adósságteher könnyítésére más adósságtörlesztési engedményeket is nyújtanak. Utolsó részletként Athén 15 milliárd eurót kap, amellyel 24,1 milliárd euróra duzzaszthatja fel készpénzkészletét, ez pedig elegendő lesz Görögország pénzügyi szükségleteire 22 hónapon át a harmadik segélyprogram augusztusi lejártát követően.

A németek jól jártak

Görögország az utóbbi nyolc évben 275 milliárd euró pénzügyi támogatást kapott nemzetközi hitelezőitől, cserébe szigorú költségvetési takarékosságot, megszorító intézkedések sorának megvalósítását kellett felmutatnia. Az út rögös volt: a nyolc évre nyúlt "hét szűk esztendő" során kétszer is csaknem kiebrudalták Athént az euróövezetből.

Az AFP beszámolója alapján ugyanakkor, ha van valaki, aki jól járt a hitelválsággal, az Németország. Német kormányzati jelenségek alapján írják: a nyugati ország 2,9 milliárd eurós profitra tett szert 2010 óta a görög hitelválságnak köszönhetően.

A Bundesbank, azaz a német jegybank 3,4 milliárd eurót keresett a 2010-11-ben megvett görög kötvényekkel. Ebből 900 millió eurót továbbítottak az Európai Stabilitási Mechanizmus alapba. A KfW német befektetési bank 400 millió eurós kamatjövedelmével együtt kijön a 2,9 milliárd eurós bevétel.

Kapcsolódók

Kimaradt?