FRISSÍTVE - Trump lefújta az észak-koreai diktátorral tervezett találkozóját

Donald Trump csütörtökön bejelentette, hogy elmarad a Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozója - írja az MTI. 

Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön. Miután leszögezte, hogy "türelmetlenül várta" a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a "borzasztó dühre és nyílt ellenségességre" hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért - olvasható a levélben - "nem megfelelő" az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására.

Az amerikai elnök utalt az amerikai nukleáris arzenálra is. "Ön a nukleáris kapacitásairól beszél, de a mienk olyan erős és hatékony, hogy istenhez imádkozom, hogy ne kelljen soha használnunk" - írta. A levélben Trump így fogalmazott: "úgy éreztem, csodálatos párbeszéd kezdődött meg közöttünk, és végül is egyedül a párbeszéd az, ami számít". Kifejezve készségét egy későbbi találkozóra, Trump megköszönte az amerikai foglyok szabadon bocsátását, amelyet "csodaszép gesztusnak" nevezett. 

"Ha megváltoztatja véleményét e nagyon fontos találkozóra vonatkozóan, kérem, ne habozzék hívni vagy írni. A világ, és különösen Észak-Korea nagyszerű lehetőséget veszített el a tartós békére, a felvirágzásra és a jólétre. Ez az elszalasztott lehetőség igazán szomorú pillanat a történelemben" - zárta levelét az amerikai elnök. 

Donald Trump és Kim Dzsong Un találkozója lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. A tárgyalások egyik fő témája a várakozások szerint Észak-Korea nukleáris programja lett volna. Az Egyesült Államok azt szorgalmazza, hogy Phenjan azonnal, tartósan és ellenőrizhető módon mondjon le az atomfegyverekről. Az észak-koreai rezsim viszont szakértők szerint továbbra is atomhatalomként tekint magára, és csak a fegyverek használatáról lenne kész lemondani.

A szingapúri csúcstalálkozó sorsa az elmúlt napokban vált kétségessé. Donald Trump kedden úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy elhalasztják.


 

Kapcsolódók

Kimaradt?