Kudarccal ért véget az EU-Törökország csúcs

Nem sikerült megoldást elérni vagy kompromisszumra jutni a vitás kérdésekben a bulgáriai Várnában hétfőn tartott EU-török csúcstalálkozón - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Az Európai Unió magas rangú tisztségviselői hétfőn aggályukat fejezték ki a török jogállamiság helyzete, Ankara szíriai, illetve a Földközi-tenger keleti medencéjében folytatott tevékenysége miatt Recep Tayyip Erdoğan török államfő előtt. Ugyanakkor  hangsúlyozták, továbbra is támogatni fogják a szíriai menekülteket Törökországban.

Tusk úgy értékelte, hogy míg az EU és Törökország közötti viszony nehéz szakaszban van, vannak olyan területek, amelyeken jó az együttműködés.

A török államfő a többi között arra figyelmeztetett, hogy hiba lenne Törökországot kihagyni az uniós bővítési folyamatból. Erdoğan szerint Törökország mindenekelőtt vízumkönnyítéseket és a vámunió kiterjesztését várja az EU-tól. Az emberi jogokra vonatkozó uniós bírálatokat visszautasítva kijelentette: Törökország demokratikus jogállam, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat, és az alapvető szabadságjogokat.

Erdoğan Várnában Donald Tuskkal, az Európai Tanács (ET) elnökével, Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével és Bojko Boriszovval, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Bulgária miniszterelnökével munkavacsora keretében tárgyalt Ankara és Brüsszel kapcsolatairól.

Kapcsolódók

Kimaradt?