Ezek Washington atomarzenáljával kapcsolatos tervei

Az Egyesült Államok felvázolta az atomfegyverek alkalmazásával kapcsolatos terveit
Amerikai tisztségviselők felvázolták egy pénteki sajtótájékoztatón Washingtonnak az atomfegyverek alkalmazásával kapcsolatos terveit. 

Patrick Shanahan védelmi miniszterhelyettes bejelentette, hogy Donald Trump elnök kormányzata lényegében folytatja elődje, Barack Obama adminisztrációjának nukleáris fegyverekkel kapcsolatos politikáját, de erőteljesebb álláspontot foglal majd el bizonyos kérdésekben. 

A washingtoni sajtótájékoztatón jelen voltak az energetikai minisztérium és a külügyi tárca képviselői is. Bemutatták azt a 74 oldalas jelentést, amelyből kiderül, hogy a kormányzat ugyan nem tervezi az amerikai stratégiai nukleáris fegyverzet növelését, de Washington atomfegyverrel válaszolhat az Egyesült Államok és szövetségesei ellen esetlegesen intézett olyan nagyobb támadásokra is, amelyeket nem atomfegyverekkel követnek el. A figyelmeztetés nem részletezte, hogy milyen "különleges körülmények" vezethetnek ahhoz, hogy Washington nukleáris ellencsapással válaszoljon, de megjegyezte, hogy az Egyesült Államok, szövetségeseinek és partnereinek civil lakossága, infrastruktúrája, nukleáris hadereje vagy parancsnoksága elleni nem nukleáris támadások beletartoznak ebbe a kategóriába. A The Wall Street Journal című lap megjegyezte: kibertámadások és baktériumfegyverekkel elkövetett támadások is kiválthatnak nukleáris válaszcsapást. 

A védelmi minisztérium (Pentagon) dokumentuma összefoglalja, hogy Észak-Korea "egyértelmű és súlyos fenyegetést" jelent az Egyesült Államok és szövetségesei számára, s leszögezi, hogy bárminemű észak-koreai nukleáris csapás, amely az Egyesült Államokat vagy szövetségeseit venné célba, "annak a rezsimnek a végét jelentené". A jelentés Kínát a potenciális nukleáris ellenfelek közé sorolta. Megállapította: az amerikai atomarzenál képes arra, hogy "megakadályozza Pekinget ama téves következtetés levonásában", hogy előnyre tehet szert nukleáris fegyverzetének ázsiai alkalmazásával, vagy azt gondolja, hogy "nukleáris fegyverzete bármilyen korlátozott mértékű bevetése elfogadható lehet". 

Donald Trump elnök még tavaly utasította a Pentagont az Egyesült Államok atomarzenáljának felülvizsgálatára. Az elnök közleményt adott ki arról, hogy az amerikai stratégia az atomfegyverzet bevetésének minél kisebb esélyével számol, és célja az Egyesült Államok és szövetségesei ellen irányuló támadások elrettentése, beleértve a nem csak nukleáris fegyverekkel elkövetett nagyobb támadásokat is. Az elnök az amerikai atomarzenál modernizálását szorgalmazta, a szerinte a orosz és a kínai katonai stratégiában és programokban hangsúlyosabbá vált atomerő elrettentésére.

Kimaradt?