Milyen a magyar élet a horvátországi végeken? – Jankovics Róberttel, a HMDK elnökével beszélgettünk

Papíron 15 ezren vannak a horvátországi magyarok. 70 százalékuk Eszék környékén, az úgynevezett Drávaszögben lakik. Itt van az a 3-4 Árpád-kori szlavóniai település Eszékek kívül, ahol még valóban magyar élettel találkozhat Horvátországban egy ide látogató. Ott még – ha úgy tetszik – magyarul szidják egymást a gyerekek. A Maszol kézilabda EB-re kiküldött tudósítója felkereste a horvát Száborban (parlamentben) Jankovics Róbertet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnökét, a magyar közösség országgyűlési képviselőjét.  

A plébános, lelkipásztor magyarul prédikál? 

Most már van négy magyarul is tudó plébánosunk Drávaszögben és Szlavóniában, tehát a katolikus magyarok hitélete meg van oldva. A református egyházban viszont egy sajnálatos megosztottság tapasztalható: több református egyházunk, több püspökünk is van. Mindkettő be van ugyan jegyezve Horvátországban, viszont csak az egyiknek van együttműködési szerződése a horvát állammal, ami azt jelenti, hogy hitoktatást tarthat, eskethet, keresztelhet. Nem túl szerencsés helyzet ez a megosztottság a református közösségben, de talán ez a jellemző az egész nemzetünkre, ilyenek vagyunk.

Kevesebb, mint két hónappal ezelőtt vette át Jakab Sándortól, az alapító elnöktől a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöki tisztségét. Mit kell, mit érdemes tudniuk Önről az erdélyi magyaroknak?

A horvátországi magyarság közösségének vezetésében, a HMDK-ban most december közepén egy generációváltás történt. Azok, akik annak idején Horvátország megalakulásakor megalapították az érdekvédelmi szervezetünket – Jakab Sándor, Pasza Árpád – olyan korba értek, hogy ésszerű lett a fiatalítás, pláné, ha van kire. A mostani 40-45 évesek generációja, velem az élen előre lépett, készen a faladatra. Ha jól végezzük a munkánkat, akkor a következő 15-20 évig számíthat ránk közösségünk, ha nem, akkor ugyanazok, akik tavaly decemberben megválasztottak, majd választanak valaki mást.

42 éves, szakmám szerint okleveles informatikamérnök vagyok, 21 évesen léptem be a HMDK-ba, eddigi életem felét a szervezetben töltöttem. Végigjártam a szamárlétrát a HMDK-ban: adminisztratív titkár, titkár, ügyvezető elnök, elnök. Ismerem a teljes struktúránkat tengermelléktől egészen a szerb határig mindenhol, ahol horvátországi magyar van szórványban vagy tömbben. Habár az egész horvátországi magyarság alapban szórvány. Mi azt a Drávaszöget, ahol magyar élet van, magyar iskolák működnek még tömbnek nevezzük, de erdélyi viszonylatban már az is erősen szórványnak számítana.

Ha valami magamra jellemzőt kellene mondanom – ami mindig hálátlan feladat – azt hangsúlyoznám ki, hogy nagy munkabírású ember vagyok, aki szeretné a terveit megvalósítani. Szerencsés a helyzet abból a szempontból is, hogy egy időben vagyok horvátországi országgyűlési képviselő és HMDK elnöke, kiegészítve azzal, hogy nagyszerű együttműködésünk – politikai, anyagi - van a magyar kormánnyal. Nem fogjuk tudni leállítani az asszimilációt – ez még soha senkinek nem sikerült –, de úgy érzem, hogy tudjuk lassítani. Tudunk olyan körülményeket teremteni, amelyek elgondolkodtatják az iskolaválasztás előtt álló szülőket. Anyagi, érzelmi érveik vannak, s nagy eredménynek tartjuk, hogy a horvátországi magyar iskolákba járó gyerekek száma immár harmadik éve nem csökkent.

Ez mennyi gyereket jelent?

Összesen 1100 diák. Négy magyar iskolánk van, amelyek mellett a szórványban van 12 olyan iskola, ahol anyanyelvápolás folyik, tehát heti két órában tanulnak magyarul.

Területileg le van jól fedve az iskolahálózat?

Négyszázan tanulnak a 4 magyar általános iskolában. A fő bástyánk az eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, ahol általános és középiskolánk is működik. Emellett Kórogyon, Laskón és Vörösmarton folyik magyar tannyelvű oktatás. További 12 olyan település van Szlavóniában és Drávaszögben, ahol csak anyanyelvápolás folyik, mert elszórványosodtunk.  

Ezt úgy kell elképzelnünk, mint a csángóföldi magyarházakban zajló délutáni oktatást?

Nem, ennél azért szigorúbb. Az iskolában tanulnak a gyerekek, tanterv van hozzá és osztályzatot kapnak. Nem beszélve arról, hogy a tanárok fizetését a horvát állam fedezi.

Mi az, amit felvállal és kész tovább vinni elődje, Jakab Sándor örökségéből? Ugyanakkor mi az, amin változtatni szeretne?

Jakab Sándor olyan időkben volt a horvátországi magyar közösség vezetője, amikor az jóval nehezebb volt mint ma. Akkor hozták létre a HMDK-t 1992-1993-ban, amikor még az sem volt biztos, hogy megmarad az ország, hiszen a szerb hadsereg offenzívában volt, Horvátország nagy területei jugoszláv megszállás alatt álltak még. Az ország megmaradt, a HMDK is megmaradt, az alapítók csak reménykedhettek akkoriban, hogy 25 évvel később ott állunk majd, ahol ma. Óriási felelősség számomra HMDK-elnöknek lenni, hiszen csak harmadik elnöke vagyok érdekvédelmi szervezetünk 25 éves történetének (Pasza Árpád és Jakab Sándor után – szerk .megj.).

Hogyan zajlott le a tisztújítás?

Jakab Sándor határozottsága, kiállása, mivolta, ismeretségi köre meghatározó volt a HMDK számára. Évek óta együtt dolgozunk, ő elnökként és ügyvezető elnökként, most éreztük azt, hogy elérkezett a generációváltás ideje. Megegyezéssel történt a dolog, Jakab Sándort a HMDK tiszteletbeli elnökévé választottuk, amennyiben egészsége és ideje engedi továbbra is számítunk rá.

Amiben biztosan fog változni a szervezet az az, hogy én nyitottabb leszek olyan közösségek irányába, amelyek nem voltak mindig barátságosak a HMDK-hoz.

Ez új információ számomra, kifejtené?

Voltak olyan horvátországi magyar közösségek, szervezetek, amelyekkel nem tudtunk mindig közös nevezőre jutni. A HMDK, Jakab Sándor és jómagam is alapvetően - elvi és gyakorlati szinten is - jobboldali beállítottságúak vagyunk. Én most kész vagyok kezet nyújtani azok felé is, akik ezzel nem értettek egyet, akik a HMDK-n kívül tevékenykedtek. Ez persze nem csak rajtam fog múlni.

A horvátországi magyarok parlamenti képviselőjeként vannak-e olyan eszközei, amelyekkel a magyar közösség életét, kilátásait, fennmaradási esélyeit befolyásolni, javítani tudja? 

Persze. 151 fős országgyűlésről van szó, amelyben jelenleg nyolc képviselővel a negyedik legnagyobb frakciónak, a nemzeti kisebbségek csoportjának vagyok az alelnöke. A frakciónk a kormánytöbbség része, hetente összeülünk a koalíciós pártokkal és vannak olyan eszközeink, amelyekkel érvényt tudunk szerezni akaratunknak. Ezt a gyakorlatban is bizonyítottuk azzal, hogy a nemzeti kisebbségek problémája benne van a kormányprogramban. Ez alapján, valamint a magyar és a horvát állam által 1995-ben megkötött, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló egyezmény alapján lehetővé vált a tavaly, hogy jelentősen fejlesszük a horvátországi magyar közösség kulturális autonómiájához szükséges infrastruktúrát. 2017-ben 1,5 millió euró állami támogatást tudtunk befektetni az intézményeinkbe és ez az összeg az idén várhatóan megduplázódik. Vannak olyan eszközeink, amelyekkel olyan anyagi forrásokhoz tudunk jutni, amelyekkel azt a hátrányt, amely felhalmozódott az előző évtizedekben, ledolgozzuk. Ez azt a célt szolgálhatja, hogy egy erősebb, önbizalommal telibb, egységesebb közösség legyünk a következő évtizedekben.

A többi határon túli régióhoz képest milyen Horvátországban a magyarok megítélése?

Ahhoz képest, ami Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján történik, annyiban mindenképpen különbözik, hogy nem mi vagyunk a fő ellenfél. Vajdaságban úgy tűnik, hogy megtalálták a közös hangot a szerbekkel – meglátjuk, hogy majd meddig tart.

Itt, Horvátországban a szerbek a fő bűnbak a háború miatt, ők alkotják a legnagyobb nemzeti kisebbséget is, a magyarok csak a hatodik helyen vannak létszám tekintetében. Az is sokat nyom a latban, hogy a budapesti hatalom és a horvátországi magyarok is kiálltak a horvátok mellett a nemzetiségi folyamatban 1991-ben. A délszláv, vagy itteni szóhasználattal a honvédő háború alatt is a horvátországi magyar közösség egyértelműen kiállt a horvátok mellett, akik ezt nem felejtették el. Ugyancsak sokat számít a megítélésünkben, hogy Budapest támogatta, támogatja Horvátországot nem csak akkor, a háborúban, hanem a NATO-csatlakozáskor, az uniós csatlakozáskor. Mindezek a történelmi események oda vezettek, hogy kialakult egy szövetség a két nép között.

Biztosan eljutott ide is annak a híre, hogy alig pár héttel ezelőtt az azóta már menesztett román kormányfő, Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat, akik ki merik tűzni a székely zászlót. Az a bizalmi, szövetséges viszony, amiről beszélt kizárja azt, hogy ilyesmi Horvátországban előfordulhasson?

Őrület, ami Romániában történt. Csak remélni tudom, hogy meggondolatlanul hagyták el a szavak a száját. Abban is biztos vagyok, erdélyi vértestvéreinket ilyen nyilatkozatokkal sem lehet megijeszteni, annyi mindent átvészeltünk már.

A horvátországi magyarokkal kapcsolatban semmilyen ellenérzése nincs sem a zágrábi kormánynak, sem pedig az utca emberének Horvátországban.

A két ország közötti konfliktus elsősorban gazdasági jellegű, a MOL-INA-ügyről van szó. A MOL 14 évvel ezelőtt jött be a horvát piacra az akkori kormány meghívására és törvényszerűen megszerezte az INA-részvények felét. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ez a konfliktus Budapest és Zágráb között nem hat ki a horvátországi magyarok megítélésére. Történelmi távlatban a MOL-INA-ügy eltörpül ahhoz képest, ami a háborúban történt és akkor a magyar közösség kiállt Horvátország mellett és ezt ők nem felejtik el.

A határon túli magyar közösségek nagyon gyakran fordulnak Budapest felé problémáikkal, onnan várnak segítséget azok megoldására. Ez különösen igaz most, hogy Budapesten olyan kormány van, amely egy nemzetben gondolkodik. Ugyanakkor helyi magyar érdekvédelmi szervezetek nagyon jól látják el a mediátori szerepet a két ország közötti viszonyban. A HMDK erre képes?

Ahhoz, hogy a szó szoros értelmében mediátorok lehessünk, túl kicsik vagyunk, erre ez a 15-20 ezres közösség nem elég. Egy híd szerepét látjuk el a két nemzet között, mi is és a magyarországi horvátok is. Az ország megalakulása óta eltelt közel 30 év alatt a horvát-magyar viszony a jó és a nagyon jó között volt. A holtpontot a 2015-ös migránskrízis alatt fogta meg, amikor itt Zágrábban egy merev baloldali kormány volt hatalmon, amely semmiképpen nem tudott közös nevezőre jutni a Fidesz-kormánnyal. Amúgy mi, a HMDK sem tudtunk együtt dolgozni akkoriban a zágrábi kormánnyal.

2016-ban jobbközép kormány alakult Andrej Plenkovic vezetésével, azóta az államközi viszony jelentősen feljavult. Házelnöki találkozó volt, a köztársasági elnökök megbeszélést folytattak, a miniszterelnökök is egyeztettek nemrég Budapesten.

Mire van szüksége a horvátországi magyar közösségnek ahhoz, hogy a jövője biztosítva legyen? Milyen feltételeknek teljesülniük ahhoz, hogy a mostani 15 ezres közösségből 50 év múlva nem csak 100 ember maradjon?

Négy dolog: a kultúránk, az oktatásunk, a hitéletünk és a gazdaságunk. Természetesen a gazdaság a legfontosabb. Hál’ istennek idén nálunk is beindul a magyarországi költségvetésből a gazdaságfejlesztési program. Egy 500 millió forintos pályázaton már túl vagyunk.

Tehát helyi magyar érdekeltségű vállalkozások kapták ezt a támogatást?

Igen, mezőgazdasági és családi vállalkozások részesültek ebben a vissza nem térítendő támogatásban eszközvásárlásra. Nem nagy összegekről beszélünk, 15 ezer euró volt a legfelső határ. A vajdasági magyarok sokkal jobban járnak, mert ők nem uniós tagállamban élnek, nincs annyi megkötés, mint a mi esetünkben.

Az oktatás a második feltétel. Olyan körülményeket kell teremtenünk, hogy annyira előnyös legyen a szülők számára magyar tannyelvű oktatás, hogy jobban megérje ezt választani a horvát iskola helyett.

A hitéletről már beszéltem, ott úgy érzem, hogy nagyjából rendben működnek a dolgok.

2017-ben a mi viszonylatunknak rendkívül nagy, magyarországi és horvátországi költségvetési forrásokat tudtunk intézményfejlesztésbe, intézmény rehabilitációba fektetnünk. Most már olyan körülmények várják a táncolni, énekelni, fellépni kívánó gyerekeket, fiatalokat, amelyekre méltán lehetünk büszkék.

Mik a veszélyek, hol csúszhat el ez a négy pilléres terv?

Kis dolgokon, szokás szerint. Az oktatás esetében például minden azon múlik, hogy adott szülők adott iskolai évben magyar vagy horvát iskolában íratják gyereküket.

A másik az elvándorlás. Nagyon fontos, hogy értelmiségi rétegünk. Ki tudnánk őket termelni, ha nem szívná el őket az anyaország. Államközi szerződés szerint minden évben 12 diák tanulhat magyar állami ösztöndíjjal Magyarországon és a tapasztalat az, hogy ezeknek csak töredéke jön vissza. Az élet egyszerűen úgy hozza: barát, barátnő, munkahely. Elkezdtünk alaposabban foglalkozni azokkal az egyetemistákkal is, akik magyarok, de itt, Horvátországban tanulnak tovább. Nekik is próbálunk ösztöndíjakat szerezni, hogy itt, a szülőföldön maradjanak meg magyarnak.

Mi egy abszolút végvár vagyunk a magyarság szempontjából, az egész Délvidék, sajnos Vajdaság is ürül ki és az én feladatom az, hogy megteremtsem azokat a feltételeket, hogy a szülők, gyermekek, vállalkozásaink megmaradjanak ott, ahol vannak.

Mennyire jellemző a horvátországi magyarok körében a kettős állampolgárság felvétele?

Sajnos nem annyira, amennyire szeretnénk. Amikor az egyszerűsített honosítási folyamat beindult Horvátország már uniós tagállam volt, és a magyar útlevélnek a megszerzése nem járt annyi előnnyel, mint amennyivel járt egy vajdasági magyar számára. Kb. 2000-re tehető a kettős állampolgárok száma.

A MÁÉRT-on, KMKF-en együtt dolgozik a többi határon túli magyar vezetővel. Erdélyi vonatkozásban van-e olyan kölcsönösen előnyös kapcsolat, amelyben támogatják egymást?

Ha azt mondanám, hogy mi a kistestvér vagyunk, akkor nagyképű lennék. Mi jóval kisebb vagyunk, mint egy kistestvér az erdélyiek számára. Mi örülünk, ha észrevesznek minket erdélyi testvéreink, hiszen itt az egész országban él annyi magyar, mint egy kisebb erdélyi városban. További akadálya a kapcsolattartásnak, hogy nem is vagyunk szomszédosak, itt van a Vajdaság közöttünk.

Konkrét projektekbe mi is bekapcsolódunk. Ilyen például a Minority SafePack, ebben mi is részt veszünk, itt volt nemrég nálunk az önök szülöttje, Vincze Loránt, a FUEN elnöke.

A horvátok hogyan állnak hozzá ehhez az aláírásgyűjtési akcióhoz?

A jobboldaltól is jobbra elhelyezkedő szervezetek nem szeretik a nemzeti kisebbségeket, elsősorban a szerbek miatt. Mi úgy tartjuk, hogy nekünk veszélyes lenne ezt a témát nagy nyilvánosság elé vinni, habár a Minority SafePack a horvátok érdeke is a Szerbiában, Boszniában élő kisebbségeik miatt. Azt az aláírás mennyiséget, amely szükséges ahhoz, hogy Horvátország egyike legyen azoknak az országoknak, amelyben elérjük a megszabott kvótát, el tudjuk érni a horvátok nélkül is.      

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?