Visszaéltek hatalmukkal a francia rendőrök a menekültekkel szemben?

A rendőri erők részéről valószínűsíthetőek visszaélések a menekültekkel szemben az észak-franciaországi Calais-ban, ahol egy évvel ezelőtt felszámolták fel a dzsungelnek is nevezett sátortábort, de az illegális bevándorlók egy része visszatért - állapította meg a francia kormány által megrendelt, kedden közzétett hivatalos jelentés.

A belügyminisztérium szerint ugyanakkor kizárhatók a Human Rights Watch (HRW) "legsúlyosabb állításai". A jogvédő szervezet júliusban azzal vádolta a rendőri erőket, hogy bántalmazzák a migránsokat. 

A francia hatóságok 2016. október 24-én számolták fel a dzsungel néven ismertté vált calais-i tábort, annak több mint 7 ezer lakóját a Franciaország-szerte kialakított menekültszállásokon helyezték el. Időközben azonban ismét mintegy 700 illegális bevándorló tartózkodik az angol partokkal szemben található, észak-franciaországi kikötőváros környékén. A migránsok abban reménykednek, hogy észrevétlenül Nagy-Britanniába juthatnak, amitől életkörülményeik javulását várják. 

A menekülteket ellátó segélyszervezetek az elmúlt hónapokban számos alkalommal szóvá tették az elfogadhatatlan életkörülményeket. A HRW egyebek mellett azzal is megvádolta a rendőrséget, hogy borssprayt is rendszeresen bevet a migránsok ellen. 

A most ismertetett hivatalos jelentés megerősítette, hogy "számos írásbeli és szóbeli tanúvallomás, jóllehet nincsenek hivatalos bizonyítékok, arra a megállapításra vezetett, hogy valószínűsíthetők hiányosságok az erőhasználat területén és a rendőri etikában". A belügyminisztérium jelentése szerint a borsspray használatára vonatkozó vád megalapozatlan, de a könnygázt visszaélésszerűen használják a rendőrök az ételosztás megzavarására vagy alvó migránsok felébresztésére. A jelentéstevők - akik ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendőrség "különösen nehéz helyzettel szembesül" - 93 illetékessel, illetve érintettel találkoztak, és mintegy száz migránssal folytattak informális beszélgetést.  

A belügyminiszter közleménye megerősítette, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a Human Rights Watch állításait, s a "valószínűsíthető hiányosságok" sem bizonyítottak, és nem teszik lehetővé a rendőri erők fellépésének megkérdőjelezését. 

A francia igazságszolgáltatás nyáron gyorsított eljárásban kötelezte a hatóságokat arra, hogy nyújtsanak segítséget a Calais környékén ismét megjelent illegális bevándorlóknak. Befogadó központ létesítésére ugyanakkor nem kötelezte a hatóságokat a bírói döntés. Több vízvételező helyet, illemhelyet és tisztálkodáshoz alkalmas tusolókat felállítottak Calais környékén, de a sátorhelyek kialakítását következetesen megakadályozzák a rendőri erők. 

Hivatalos adatok szerint egy évvel ezelőtt 7400 embert vittek el a calais-i dzsungelből, s több mint háromszáz központban helyezték el őket. Valamennyien beadták a menedékkérelmüket Franciaországban, egyharmaduk már azt megelőzően, hogy kiürítették a tábort, a többiek azt követően, hogy átmeneti szállásokra kerültek. Mára 42 százalékuk megkapta a menekültstátust, 7 százaléknak a kérelmét elutasították, a többiek kérelmének elbírálása még folyamatban van. A táborlakók 95 százaléka férfi volt, 60 százalék szudáni, 25 százalék afgán, 5 százalék eritreai, a többi pedig pakisztáni és etióp állampolgár. A kiürítéskor közel 2 ezer kiskorút külön helyeztek el, közülük 515-en már átkerültek Nagy-Britanniába vagy Írországba a családtagjaikhoz, s 709-en megszöktek még azelőtt, hogy a helyzetük tisztázódott volna.

Kapcsolódók

Kimaradt?