Kiálltak az EU-bevándorlók mellett a brit munkáspárti képviselők

Nagy-Britanniának az Európai Unió egységes belső piacán és a vámunióban kell maradnia a brit EU-tagság megszűnése után is - írták vasárnap megjelent nyílt levelükben a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezető képviselői.

A levelet, amely a párt vasárnap kezdődött éves kongresszusára időzítve jelent meg a The Observer című baloldali vasárnapi brit lap online kiadásában, a Labour többtucatnyi alsóházi és európai parlamenti képviselője, valamint munkáspárti polgármesterek írták alá.

A szerzők szerint a Konzervatív Párt vezette brit kormány a brit EU-tagságról tartott - a kilépést pártolók által 51,9 százalékos arányban megnyert - tavalyi népszavazás "szűkös többségű" eredményét arra használja fel, hogy a Brexit szélsőséges változatát valósítsa meg és bűnbaknak tegye meg a külföldi EU-munkavállalókat.

A népszavazáson senki nem voksolt saját maga vagy családja elszegényedésére, munkahelyének, jogainak és megélhetésének veszélyeztetésére, vagy a jövő nemzedékek lehetőségeinek szűkítésére - áll a nyílt levélben. Az aláírók szerint a Munkáspártnak egyértelműen le kell szögeznie, hogy nem az EU-bevándorlók tehetnek a brit reálbérek csökkenéséről, a munkahelyek biztonságának megingásáról és a közszolgáltatások túlterheltségéről.

A nyílt levél szerzői szerint a kongresszuson a Munkáspártnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy ha kormányra kerül, Nagy-Britannia az EU egységes belső piacán és a vámunióban marad, "nem kizárva semmiféle opciót arra, hogy ezt miként éri el".

A konzervatív párti brit kormány a brit EU-tagság megszűnésével együtt ki akar vonulni az Európai Unió egységes belső piacáról és a vámunióból is. Érvelése szerint ugyanis ha Nagy-Britannia fenntartaná tagságát ezekben az integrációs szerveződésekben, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha ki sem lépett volna az EU-ból. E feltételek közé tartozna mindenekelőtt az unión belüli szabad munkaerőmozgás elvének további érvényesítése brit részről, ezt viszont London határozottan elveti.

Corbyn nem vállalt kötelezettséget

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva a Labour brightoni kongresszusának helyszínén a párt képviselőinek felhívására csak annyit mondott, hogy odafigyel párttagok szavára, de nem vállalt egyértelműen kötelezettséget arra, hogy kormányzati pozícióban az unió belső piacán és a vámunióban tartaná Nagy-Britanniát.

Kitérően úgy fogalmazott, hogy a Brexit után biztosítani kell a brit gazdaság számára a vámmentes hozzáférést az uniós piacokhoz, de "nagyon gondosan" szemügyre kell venni bármiféle majdani kereskedelmi megállapodás részleteit, annak érdekében, hogy el lehessen kerülni az egyes hazai iparágaknak - például a brit acéliparnak - nyújtandó állami támogatás uniós korlátozását.

Kapcsolódók

Kimaradt?