Megnyitotta kapuit a felvidéki Esterházy Akadémia – vajon ezzel az egész szlovákiai magyarság lesz gazdagabb, vagy csupán egy párt káderképzője jött létre?

Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban Finta Márk és az Egy akolból címet viselő véleménycikkében annak kapcsán, hogy múlt pénteken ünnepélyes keretek közt megnyílt a Gubík László által alapított martosi Esterházy Akadémia  arról elmélkedik: nagyon nincs rendjén, ha leendő politikusokat és majdani újságírókat egy helyen képeznek és ráadásul ezt „az akkreditáció nélküli, láthatóan egy politikai irányvonalat követő”, titokzatosságtól övezett akadémiát, melyben ma még nem tudni kik fognak ott oktatni és azt se, hogy pontosan mit, „hiánypótló, kvázi közszolgálati létesítményként akarják eladni”. 

A 150 ezer szócikket tartalmazó Tudományos és Köznyelvi Szavak Értelmező Szótára szerint az akadémia szó a főiskolát élvonalbeli tudós vagy tudományos, illetve művészeti társaságot jelent. Ennek megfelelően akadémiának nevezhető egy ország legnagyobb tekintélyű, irányító jellegű tudományos intézménye és a felsőfokú oktatási intézmények közül azok, ahol művészeti, katonai vagy műszaki képzés történik. Ugyanebből a kútfőből megtudható, a XVIII. század előtt az akadémia kizárólag egyetemet jelentett. A szótár ezt példával is alátámasztja, megidézve az első magyar nyelvű európai útleírás felvidéki szerzőjét, Szepsi Csombor Mártont, aki az Europica varietas című Kassán 1620-ban megjelent opusában ekképp fogalmazott: „Innen kijöttünk, és vitt engem az Sorbonnába (a Sorbonne-ra – n.n.). Ez az főbbik akadémia."

Annak apropóján, hogy most az egykori jeles felföldi kálvinista lelkipásztornak és iskolaigazgatónak a szülőföldjén egy akadémia született, fellapoztuk egyik régi és megunhatatlan kedvenc könyvünket, a hivatkozási alapnak tekintett, „minden olvasóknak nemcsak gyönyörűségére, hanem sokféle hasznára is szolgáló” pompás és tanulságos útinaplót. Mi tagadás, újólag és sokadjára lenyűgözött bennünket is a párizsi „főbbik akadémiát” majd’ négyszáz évvel ezelőtt „observáló” Szepsi Csombor négyszáz esztendővel ezelőtti ujjongó lelkes felfedezése, mert ott sok irigylésre méltó és hazai földön is kívánatos csodát látott. Egyebek mellett azon az akadémián például azzal is szembesült, hogy „csak egy professzornak auditora volt több négyszáznál.”

(Csak zárójelben jegyeznénk meg: Felvidék nagy fiának, az egykor Nagybányán is tanult és egész Erdélyt is beutazó későbbi európai peregrinusnak ezt a remekművét az a hajdani kolozsvári Lepage kiadó adta ki, amely Dobó Ferenc, Gaál Gábor és Szentimrei Jenő együttműködésesének köszönhetően a magyar irodalom kevésbé ismert vagy elfelejtett értékeire és a demokratikus gondolkodás hagyományaira irányította a figyelmet, cseppet sem demokratikus időkben, ’942 és ’945 között.  A Szepsi Csombor-féle barangolókönyv közkinccsé tétele amúgy Gaál Gábor érdeme, aki a Korunk betiltása után kényszerűségből álnéven, az 1943-as magyar könyvnapra jelentette meg, zsebkönyv alakban a művet).

Ugorjuk négy évszázadot és „observáljunk” Szepsi Csombor Mártonhoz hasonlóan mi is. Lássuk, milyen egy frissen született akadémia, mely éppen Szepsi Csombor Márton szűkebb pátriájában nyitotta meg kapuit, abban a korban, amikor már nem egyetemet értünk az akadémia fogalma alatt, de talán elvárható lehet, hogy az legalább magas szintű és tudományos képzést adó intézményt jelentsen. Abban pedig végképp jottányi különbség nincs négyszáz esztendő elteltével sem, hogy az akkori és a mai akadémiákon is ugyanaz történik: kiművelt és tapasztalt emberfők okítanak és nevelnek tudásra szomjazó fiatalokat.

Arról a legújabb magyar akadémiáról lesz ezúttal szó, mely alig öt nappal ezelőtt kezdte meg működését több magyarországi és felvidéki magyar politikus mellett neves közéleti személyiségek s különböző civil szervezetek képviselői jelenlétében. Ennek megálmodója és alapítója, ezidőtájt pedig igazgatója, az a Gubík László, akit olvasóink már ismerhetnek e rovatból.

Ő egyike azoknak a szlovákiai magyaroknak, akiket magyar állampolgárságuk nyilvános felvállalását követően fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól. Gubík fiatalon a politika fősodrába került, a 2010-es parlamenti választásokon még szlovák állampolgárként az MKP jelöltje volt, 2014-ben pedig szerepelt a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltjeinek a listáján. Utóbb a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa lett és jelenleg a Magyar Közösség Pártja ifjúsági társszervezete, a Via Nova ICS elnöke. Gubík volt az, aki korábban Martoson megvalósította az idén immár ötödik életévét betöltő

 „felvidéki Tusványost”. Ez év tavaszán ennél is nagyobb fába vágta a fejszéjét, és a Bethlen Gábor Alap bőkezű adományából, 60 millió magyar forintokból, szavai szerint „a Komárom melletti meseszép Martos község alföldi tájába beékelt vadonatúj rendezvényközpont épületében” létrehozta az Esterházy Akadémiát.

Az intézményt megálmodó és azt budapesti barátai támogatásának jóvoltából minap meg is nyitott, a mártírsorsú gróf Esterházy János nevét viselő tanoda a jogász képzettségű politikus szerint azzal a céllal jött létre, „hogy olyan hozzáadott tudással vértezze fel a kiemelkedően tehetséges egyetemistákat és a felvidéki fiatalokat, amellyel új színt vihetnek majd a felvidéki közéletbe.” A most induló intézmény, melynek működtetője a Marthos Polgári Társulás (ennek társelnöke Gubík mellett a 700 fős falu polgármestere) közéleti és újságíróképzést ígér 31 év alatti fiataloknak, nem akkreditált oktatás keretében és diploma nélkül. Az akadémia küldetési nyilatkozataként tekinthető alapítói üzenet e szavakkal toborozta július óta, az amúgy 200 eurós havi ösztöndíjjal is kecsegtetett reménybeli hallgatókat: „hosszútávra tervező szellemi műhely létrehozásába kapcsolódhattok be az első évfolyam növendékeiként, a kétéves képzés befejeztével pedig nemcsak a legjobbaktól megtanult politikai vagy újságírói ismeretek és mesterfogások birtokában léphettek tovább, hanem a további életeteket meghatározó szakmai és közösségi kapcsolatokkal is gazdagodhattok.”

Az Esterházy Akadémia egyetemi naptár szerint kíván működni, így négy féléves okítást ígér. Hogy miért éppen kétévest, annak okát nem sikerült kideríteni. Első félévben a teljes képzési folyamatnak az „eszmeiségét és gerincét kijelölő”, a Felvidékkel kapcsolatos általános ismereteiket mélyítheti el a nemrég 30 sikeresen felvételizett akadémista, majd ezt követően, a két csoportba sorolt növendékek két szemeszteren át a politikai ismereteket és képességeket fejlesztő Esterházy-körben, valamint az újságírói és médiaismereteket adó Márai-körben szakosodhatnak. Az utolsó félévben kerül sor a számvetésre; a diákoknak egy szakdolgozatot kell elkészíteni a mentorként kiválasztott tanárral.

A naptár tehát az egyetemekével megegyező, a képzés rendje viszont meglehetősen sajátosnak ígérkezik: az elképzelések szerint fő szempont a rugalmasság. Ezért az oktatás lehet hétközi esti, vagy hétvégi egész napos, de akár ezek váltakozása is. Mindez szemeszterenként 12 alkalmat jelent, s a kurzusokat tanulmányutak fogják kiegészíteni a tervek szerint „többek között Brüsszelbe, Münchenbe, Lakitelekre vagy egyéb, kitűnő továbbképzést és szakmai gyakorlatot kínáló helyszínekre és alkalmakra.”

Arról nem szólnak a hírek, hogy milyen követelményeket kíván támasztani az intézmény a nemrég megtartott felvételi vizsgán sikeresen teljesített diákokkal szemben és azt se árulta el Gubík László, hogy kik lesznek az oktatók. Lakonikusan csupán annyit közölt: valamennyien kiváló szakemberek lesznek. Ez iránt kétség aligha merülhet fel, mert borítékolható, hogy soraikban biztosan ott találhatjuk majd azt nagyformátumú kortárs politikai gondolkodót, aki tagja is volt a felvételiztető bizottságnak. Jeszenszky Zsoltnak, ismertebb nevén DJ Jeszynek, a magyar DJ Szövetség elnökének jelenléte ebben a grémiumban, mert őróla van szó, meglehetősen nagy visszhangot kapott a sajtóban, sőt élcelődések tárgya lett, de Gubík megvédte a „tudós professzorát”, és nem is akárhogyan.

Amikor Finta Márk, az Új Szó újságírója nemrég megkérdezte tőle, hogy a volt magyar külügyminiszter fia, lemezlovas, egykori rádiós és televíziós műsorvezető, aki „politikai hobbistaként” gyakran publikál politikai témákban, elsősorban a jelenlegi magyar kormány és a Fidesz mellett, miként kerül a felvételiztetők közé, az akadémia-alapító elmondta: választása tudatos volt, mivel különböző karaktereket akart a felvételi bizottságba. Ehhez hozzátette az indoklását is, mely így hangzott: „az olykor meglehetősen vulgáris megnyilvánulásairól ismert Jeszenszky „punk arc”, aki a vagányságot, szókimondást képviseli. Erre is szükség van a közéletben, hozzám közel áll a vagány konzervativizmus mentalitása, hogy egyszerre legyünk 21. századiak és kurucok.”

Finta Márk fentebb hivatkozott és itt elérhető cikkében Gubík arról is nyilatkozott, hogy miért nem az általa vezetett ifjúsági szervezet égisze alatt szervezte meg az Esterházy Akadémiát. Mint elmondta, a most induló akadémiát „szakmai projektnek” tekinti, ezért is várnak ide bármilyen nézeteket valló fiatalokat, hiszen ily módon „kaput nyitottak olyan jelentkezők előtt is, akik nem feltétlenül szimpatizálnak mondjuk a Via Novával, vagy akár az MKP-val, ám így megkaphatják azt a tudást, melyre a későbbiekben alapozhatnak.”

Minden bizonnyal az általunk már ismertetett, nem szokványos előzmények mellett ez az alapítói konfesszió továbbá az is, hogy Gubík nem lát kivetnivalót abban, hogy leendő politikusokat és sajtósokat egy műhelyben kívánnak képezni késztethette az Új Szó munkatársát, aki szintén nem ismeretlen e rovat olvasó előtt, hogy továbbgondolja a különös akadémia-indítás históriáját, és megírja a most ismertetésre kerülő, Egy akolból címmel közölt cikkét. Jegyzetének bevezetése mindenképpen erre utal:

„Alapjában véve nincs azzal baj, ha egy politikai párt vagy pártszövetség pártiskolát, agytrösztöt, káderképzőt indít vagy tart fenn. Hiszen nekik is kell az utánpótlás, az olyan emberek, akik megbízhatók, és előbbre lökik a párt szekerét. A baj ott kezdődik, ha az ilyen pártiskolákat hiánypótló, kvázi közszolgálati intézményekként akarják eladni, és horribile dictu, újságírókat is képezni akarnak benne. Együtt a politikusokkal.”

A folytatásban Finta megerősíti, az akadémia-alapító Gubík elképzelésével, amennyiben annak tudatosan csak az a célja, hogy majdani politikusoknak vagy a politika világában különböző helyeken tenniakaróknak szakmai és gyakorlati tudást adjon, azzal egyet lehetne érteni. Ha ez lenne csupán és kizárólag a szándék, az feltétlenül üdvözlendő lehetne, főleg annak ismeretében, hogy közéletben szerepet vállalni akarókból Felvidéken sincsen hiány, de a kellő felkészültséggel nagyon sokan hadilábon állnak.

„A tömeges politikusképzés alapjában véve elbaltázott gondolat, bár elviekben nincs vele komoly baj, próbálkozni lehet, és érthető is, hogy vannak erre kísérletek. Jó politikusból ugyan óriási hiány van errefelé, ám ezt a szakmát iskolapadban, gyakorlati és ideológiai képzés mellett sem lehet elsajátítani – pláne úgy, ha az ideológia mások gondolatainak és elveinek szájbarágásáról szól. A gyakorlat pedig nem arról, hogy lehetne jobbá tenni az emberek életét, hanem arról, milyen trükkökkel lehet közelebb kerülni a vályúhoz. Elég csak megnézni, milyen emberek gurultak le Magyarországon a jobb- vagy baloldali „vezetőképzők”, „szakkollégiumok”, „körök”, „ifjúsági csoportok” és hasonló szerveződések futószalagjairól. Vagy meghallgatni, hogyan emlékeznek vissza szorgos diákéveikre.

Ahhoz, hogy valaki gyakorlati értelemben, a mai trendeknek megfelelve jó politikussá váljon, alkat kell, pofa, szakértelem és gógyi. Piszok sok gógyi. Ilyen emberből pedig nem sok van. Gubík László, az MKP ifiszervezetének vezetője a magyar kormány hathatós pénzügyi segítségével minden bizonnyal ezeket az embereket próbálja kihalászni a zavarosból a most indított Esterházy Akadémián, szervezett, intézményesített formában, hogy aztán képességeik alapján fokozatosan beépítsék őket minden bizonnyal az MKP struktúráiba – a jövőben polgármesterek, önkormányzati vagy megyei képviselők lehetnek, sőt, néhányan komolyabb babérokra is pályázhatnak. A többiek meg lehetnek viszonylag képzett háttéremberek, vagy akár „ágyútöltelékek” a politikai csatatéren – egy pártnak nemcsak arcokra van szüksége, hanem hátországra, lelkes közemberekre, vízhordókra, aktivistákra.”

Eleddig arról szólt a szerzőnk, ami a Gubík-projekt révén valóban egy létező problémára kívánna megoldást találni, és ami még „az elfogadhatóság határán belül van”, hiszen az a közösség, valamennyi Szlovákiában élő magyar érdekében kívánna cselekedni. Csakhogy mindaz, ami május 15 óta, azóta történt, hogy Gubík meghirdette a „Közélet. Tehetséggondozás. Vezetőképzés.”–hármas jelszó jegyében a szeptember 15-én kapuit megnyitó martosi tudásképző programját és közreadta a felvételi tájékoztatóját a felvidéki magyar fiatalok, a leendő „Esterházysok” toborzására, rácáfoltak az előzetes várakozásokra és egészen más motivációkra engednek következtetni.

Az elmúlt hónapok históriája arról árulkodik, a szavak és tettek sajnos nincsenek köszönőviszonyban. E téren sokatmondó volt akadémia-alapító egyoldalú politikai elkötelezettségéről tanúskodó interjúja, melyet közvetlenül a felvételiztetés előtt adott a Felvidék.mának. Ebből egyértelműen kitűnt: az immár intézményigazgatóvá előlépett Gubík közszolgálatiságnak próbálkozik eladni egy párt káderképzőjét. Nagyon nincs rendjén az, ami és ahogyan történik, kilóg nemcsak egy lóláb, hanem már egy egész ménes. Ezért kénytelen Finta megállapítani: „Egy akkreditáció nélküli, láthatóan egy politikai irányvonalat követő Esterházy Akadémiától nem a szlovákiai magyarság lesz gazdagabb, hanem az MKP, hiába kenjük rá a „közösségünk érdekében” feliratú dobozból a csillogó cukormázat.”

Tetézi a bajt Finta szerint s ezzel aligha lehetne vitatkozni, hogy ennek a pedagógiai-tudományos szempontból megannyi kérdőjellel terhelt, mondjuk ki, titokzatos akadémiáról egy dolog viszont tudható: kigondolója – mint olvashattuk már az előbbiekben – nem érzi fonák helyzetnek, hogy egy akolban okítanak és nevelnek majdani közéleti szerepvállalókat és leendő közvéleményformálókat. Ezt, mint láthatjuk az elkövetkezendőkben, meg is ideologizálta az alapító-igazgató. Viszont szerzőnk ezt egészen másképp látja, s tegyük hozzá, ebben messzemenően az ő oldalán van az igazság:

„A másik dolog, ami átlépi azt a bizonyos határt, az újságíróképzés, amire az Esterházy Akadémia szintén vállalkozik. Gubík azt mondja, nem furcsa, hogy a politikusokkal együtt, közösen képeznének újságírókat is. Sőt, azt is megjegyzi, hogy ez még gyümölcsöző is lehet, hisz a politikusnak az újságíró teszi a torkára a kést, az újságírónak pedig alanyra van szüksége – így kiegészítik egymást. Ez az álláspont azonban nem hogy védhetetlen, hanem az újságírók és politikusok szerepének és egymáshoz való viszonyának totális félreértelmezésén alapul. Az újságírók és a politikusok közt jó esetben szögesdrót kerítésnek kellene feszülnie, de legalább egy üvegfalnak, egy vastag, morális, szakmai választóvonalnak. Ha egy akolban neveljük őket, pont ezt a morális gátat számoljuk fel, ami úgy-ahogy egyensúlyban tartja a dolgokat.”

A Finta-cikk zárómondataiban a szerző joggal nehezményezi: a Gubík-féle forgatókönyv egy olyan jövőképet vetít elő, amely a független újságírás sírját kívánja megásni. Nem kétséges, hogy Felvidéken is szükség lenne a magyar közösségnek igényes, szakmájukat ismerő és becsülő zsurnalisztákra. De ha a ki nem mondott cél valójában pártpropagandisták képzése, akkor inkább ne is legyen „újságíró-akadémia”.

„Persze Gubík politikusaggyal gondolkodik, arról beszél, ami a politikumnak jó lenne. Az esterházys felállásban egy forgatókönyv van: az államférfiként tündöklő politikusok előtt hűséges mamelukok egyengetik az utat a csúcsig. Mert egy pártnak nemcsak arcokra, hátországra, lelkes közemberekre van szüksége, hanem hűséges újságírókra is. S mikor Gubík azt mondja, reméli, az „esterházysok” dolgozhatnak majd hamarosan az Új Szóban vagy a Pátria rádióban is, egy sötét jövőt villant fel. Egy normális világban az itt végzett médiások politikai közlönyökben dolgozhatnának, tisztességes sajtótermékben nem. Nem azért, mert nincs szüksége a szlovákiai magyarságnak újságírókra – mert egyébként óriási szüksége lenne rájuk. Hanem azért, mert több politikai bértollnokra, pályaegyengetőre és pártközpontból szerkesztett sajtótermékre – ha egy egészséges jövőben és közéletben gondolkodunk – már tényleg nincs igény.”