200 millió amerikai nézte az évszázad napfogyatkozását

Mintegy 200 millió amerikai nézte a szabadban Oregontól Dél-Karolináig az évszázad napfogyatkozásának nevezett természeti jelenséget.

Szinte népvándorlás kezdődött vasárnap, ugyanis előre pontosan megjelölték azokat a helyeket, ahol látszott, illetve a legjobban látszott a napfogyatkozás. Az Egyesült Államokat átlósan átszelve, a nyugati Oregon államtól a keleti parti Dél-Karolináig 14 szövetségi államon keresztül húzódott az a sáv, ahol szabad szemmel, pontosabban speciális szemüveggel látni lehetett a jelenséget. Sajtójelentések szerint mintegy 200 millió amerikai követte figyelemmel a természeti jelenséget.

Kilencvenkilenc év óta ez volt az első teljes napfogyatkozás az Egyesült Államokban. Az érintett szövetségi államok két-három percen keresztül - amíg a Hold teljesen elfedte a Napot - teljes sötétségbe borultak.

Emelkedtek az árak is a napfogyatkozás sávjában

Másfél- és hétmillió közöttire becsülik azok számát, akik a 14 államba elutaztak. Az óriási közérdeklődéssel egyenes arányban emelkedtek az árak is a napfogyatkozás sávjában.

Az egyik amerikai napilap megírta, hogy Wyoming államban, ahol kiválóan lehetett látni a Hold eltakarta Napot, az egyik nagyon szerény motelban is egyetlen éjszakára 2100 dollárért kínálták az utolsó kiadó szobákat is.

Ez még csütörtökön volt, azóta a már egyetlen helyen sem lehetett kiadó szobához jutni. A Tennessee államban lévő Nashville városában már hónapokkal ezelőtt foglaltak szállodai szobákat.

Hajóút, sportcipő és fánk a napfogyatkozásra

Az egyik hajózási társaság egyhetes „napfogyatkozás hajóutat szervezett”, amelynek során a hajóról lehetett kémlelni az égboltot.

A Nike sportszergyártó cég fekete sportcipőket dobott piacra, állítólag kifejezetten a napfogyatkozás idejére. A reklámjában mindenesetre azt hirdette: ebben jó sétálni a napfogyatkozás idején.

Még keserű csokoládés - tehát sötét - bevonattal készített fánkok is megjelentek a boltokban, a forgalmazó cég szerint így akartak emlékeztetni a napfogyatkozás idején sötétségbe borult égboltra.

„Isten jelzése”

Az országutak mentén nagy táblák hívták fel a figyelmet a „Napfogyatkozás Hétfőjére”, sok helyen mini-fesztiválokat rendeztek. A planetáriumok és múzeumok már a múlt héten kitették a táblát, hogy „a napfogyatkozáshoz szükséges szemüvegek már elkeltek”.

Volt, ahol napfogyatkozás-partit szerveztek, másutt sportversenyt hirdettek. Sokan figyelték a brit Bonnie Tylert, aki erre az alkalomra adta elő A szív teljes napfogyatkozása című dalát, ezt élőben sugározta több televíziós csatorna és internetes portál. Voltak, akik kifejezetten erre a pillanatra időzítették esküvőjüket.

A CBN keresztény televízió pedig arról készített műsort, hogy a napfogyatkozás „isten jelzése”.

Dél-Karolinánál távozott

Rengetegen követték a napfogyatkozást a közösségi médiában és a televíziókban is, ahol még a politikai eseményeket és elemzéseket is háttérbe szorította a látványosság.

A National Geographic televíziós csatornája például az egész napot ennek a témának szentelte. A híres New York-i Times Square-en kivetítőn figyelték a napfogyatkozást, a washingtoni Smithsonian múzeum pedig a vetítés mellé népszerű tudományos előadást is szervezett.

A napfogyatkozás helyi idő szerint későn délután „lépett ki” az Egyesült Államok területéről, Dél-Karolinánál. A dél-karolinai atomerőműnél ünnepséggel várták a napfogyatkozás-nézőket, ingyen hotdogokat és fagylaltot szolgáltak fel nekik. Közben pedig olyan dalok csendültek fel, mint a Blue Moon vagy a Here Comes the Sun.

Kapcsolódók

Kimaradt?