Teljes napfogyatkozás lesz az Egyesült Államokban 99 év után

Kilencvenkilenc éve nem látott teljes napfogyatkozásra készül az Egyesült Államok: augusztus 21-én a nyugati parttól a keleti partig, egy az egész országot átszelő sávban látható lesz, ahogy a Hold teljesen kitakarja a Napot.

Legutóbb 1979-ben volt olyan teljes napfogyatkozás, amely a kontinentális Egyesült Államok egyes részeiről látható volt, a mostanihoz hasonló esemény azonban utoljára 1918-ban következett be.

Teljes napfogyatkozás esetén a Hold elhalad a Nap és a Föld között, rövid időre teljesen kitakarja a Napot, így annak csak külső légköre, koronája látható az égbolton. Kedvező időjárás esetén augusztus 21-én Oregontól Dél-Karolináig 14 államban lesz megfigyelhető a teljes napfogyatkozás délelőtt 10 óra 16 perc és délután 2 óra 48 perc között.

Az "amerikai sötétség" lázban tartja a tudósokat és a lakosságot is. Az Egyesült Államok északnyugati térségétől délkeletig húzódó, mintegy 100 kilométer széles sávban látható égi jelenség mintegy két és fél percig tart majd. Ezen a területen 12 millióan élnek, további 200 millióan pedig egy napi utazásra. Ráadásul a Hold árnyéka 20 nemzeti parkon is átvonul.

Sok városban fesztiválokkal készülnek a látványosságra, a szállodaszobákat sok helyen már évekkel előre lefoglalták. A hatóságok - amelyek pontosan két hónappal az esemény előtt, szerdán indítottak kampányt a lakosság tájékoztatására - forgalmi dugókra is számítanak, amikor az ég elsötétül Oregontól Dél-Karolináig.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatallal (NOAA) és más intézetekkel közösen Washingtonban tartott szerdai sajtótájékoztatóján Martin Kopp, az országos autópálya-kezelő hatóság munkatársa arra szólította fel az embereket, hogy ne az utolsó pillanatban induljanak útnak, és ne táborozzanak le az autópályák mentén.

A szakértők arra is figyelmeztetik az érdeklődőket, hogy speciális szemvédő nélkül csak akkor biztonságos a Napba nézni, amikor a napfogyatkozás eléri a csúcsát, tehát a Nap felszínét teljesen kitakarja a Hold.

Lázas előkészületek

A tudományos megfigyelések előkészületei is zajlanak már: 11 műhold, három repülőgép és több mint 50 meteorológiai léggömb figyeli majd a napfogyatkozást, amelyet élőben is közvetítenek. A megfigyelésben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautái is részt vesznek. Emellett a Földről több ezer privát teleszkóp is követi, amint a Hold elhalad a Nap és a Föld között.

A kutatók célja, hogy új információkat szerezzenek a légkör változásairól és a napkoronáról, a Nap légkörének ritka és kiterjedt legkülső részéről. A meteorológiai ballonokkal a Holdnak a Földre vetett árnyékát jegyzik fel, amely nem kerek, hanem szabálytalan alakú. Ezen kívül a rövid ideig tartó "nappali éjszakának" az állatokra és a növényzetre kifejtett hatását is megfigyelik.

Egész Észak-Amerikában tapasztalható lesz részleges napfogyatkozás, de a részleges és a teljes napfogyatkozás között "szó szerint akkora a különbség, mint az éjjel és nappal között" - mondta Rick Fienberg, az Amerikai Csillagászati Társaság kutatója. Kiemelte: még 99 százalékos napfogyatkozáskor sem látható a napkorona. Teljes napfogyatkozáskor leesik a hőmérséklet, a horizonton pedig a naplemente színei gyűrűznek.

"Az ég mély alkonyati kékké válik, előtűnnek a fényes csillagok és bolygók. Az állatok furcsán viselkednek, mintha a világ vége jött volna el" - tette hozzá. Valahol a Földön megközelítőleg minden évben látható egy teljes napfogyatkozás, árnyéka azonban többnyire az óceánokra vagy kies területekre esik.

Kapcsolódók

Kimaradt?