Jelentősebb atrocitások nélkül zajlott a Budapest Pride, tiltakoztak a kordonok ellen

A Kossuth Lajos térről indult 22. Budapest Pride menet jelentősebb atrocitás nélkül haladt végig szombaton az Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila utca, Lánchíd útvonalon, a rendőrség közlése szerint a hídnál kellett feloszlatniuk egy ellentüntetést. A menet útvonalának egy részére helyeztek ki kordonokat, a mellékutcákat rendőrök, illetve rendőrautók állták el - tapasztalták az MTI helyszíni tudósítói.

Ezzel kapcsolatban Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője úgy fogalmazott, a mostani Pride sokkal szabadabb volt, mint az előző években, ami kedvező elmozdulás a jövőre nézve.A rendezvényt csak néhány helyen zavarták meg ellentüntetők. A Vértanúk terénél mintegy harmincan tiltakoztak, a pólójukon látható feliratok szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, illetve a Betyársereghez tartoztak, de a rendőrök megakadályozták az atrocitást. 

Az Október 6. utcánál, majd a Lánchíd pesti hídfőjénél próbálta megzavarni egy-két ellentüntető a menetet, ám a rendőrök megakadályozták, hogy berohanjanak a tömegbe. Erről a rendőrség azt közölte: a szombatra „a Budapest Pride 2017 szervezői részéről újonnan bejelentett, a korábbi felvonulástól eltérő menet útvonalán”, a Lánchíd pesti hídfőjénél feloszlattak egy előre be nem jelentett ellentüntetést; nem sérült meg senki.

A rendezvény szónokai esélyegyenlőség érvényesüléséért szólaltak fel a budapesti Kossuth Lajos téren. Az LMBTQ-közösség múlt héten kezdődött fesztiváljának felvonulása előtt Schilling Árpád rendező kijelentette: a cél az, hogy egyenjogúság legyen, amit nem lesz egyszerű elérni, mert „saját politikai vezetőinkkel szemben kell vállalniuk önmagukat”. A rendező úgy fogalmazott, ez nem lesz könnyű, mert a parlamenti képviselők túlnyomó többsége homofób.

Hangsúlyozta: az LMBTQ-közösség egyenlő jogokat akar, és ez teljesen normális, az viszont nem normális, hogy a házasságok fele Magyarországon felbomlik, aminek hátterében leginkább az alkohol áll, és az sem normális, hogy minden évben egy kisvárosnyi gyerek menekül el otthonról.A „Szabad-e vagy?” mottóval meghirdetett fesztivál fő rendezvényének második szónoka, Gyémánt Ágnes, a Támogató Szülők Csoportjának alapítója azt mondta, az érintett szülőknek is „elő kell bújniuk”, hogy példájukkal és tapasztalataikkal segítsék a többieket. 

Hangsúlyozta: fontos a társadalmi szolidaritás, amit erősíteni lehetne azzal, ha már a közoktatásban beszélnének a témáról. „Esélyegyenlőséget kell teremteni, és meg kell adni mindenkinek a szabadságot”, amiben mindenki az lehet, aki. Szólt arról is: az álma az, hogy a lánya és annak barátnője összeházasodhasson és gyermeket vállalhasson, így alkotva egy „szivárvány családot”. 

Hollander Dániel a szervezők nevében bejelentette: mivel a rendőrséggel nem sikerült megállapodni arról, hogy ne kelljen kordonok között vonulniuk, alternatív útvonalat jelentettek be, amit a hatóság elfogadott. Közlése szerint a menetet több száz rendőr, kamerás megfigyelő és szervező kíséri majd a biztonság miatt, ugyanakkor megjegyezte, fellépnek a félelem és a megalkuvás ellen, amit a kordonok szimbolizálnak.

A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás résztvevői ezután elindultak a térről, hét jármű felvezetésével. A korábbi évekkel ellentétben nagy kamionokat nem látni a felvonuláson, mindössze három, lufikkal feldíszített platós teherautót látott a helyszínen az MTI munkatársa.

A felvonulásra több ellenzéki párt képviselői érkeztek. Támogatásáról biztosította a rendezvényt - harminchat nagykövetség mellett - az MSZP, a LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az MLP. A Jobbik ugyanakkor azt közölte, ha 2018-ban kormányra kerülnek, nem fogják engedni, hogy „az országban nyíltan családellenes megmozdulásokat rendezhessenek”.

A rendezvényt megelőzően a Vértanúk terénél az MTI tudósítója több ellentüntetőt is látott, akik „szégyen”, „Jézus mondja, térjetek meg, mert a bűn zsoldja a halál”, „A házasság Magyarországon egy férfi és egy nő szövetsége, nyugodjatok bele!”, valamint „Emeld fel te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!” feliratú táblákat, valamint molinókat tartottak maguk előtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?