FRISSÍTVE: Csendőrök vittek el egy melegeket támogató lányt az Új Jobboldal tüntetésén

Erőszakhoz folyamodtak a csendőrök egy melegeket támogató lánnyal szemben Kolozsváron, aki az Új Jobboldal tüntetésén próbált párbeszédet kezdeményezni a tiltakozókkal.

Az Új Jobboldal, az Egységes Romániáért Párt és a Nagy-Románia Párt 13 órától tüntetett az ortodox katedrális előtt a ClujPride felvonulása ellen, amelyre reggel tíztől került sor a Szamos-parton. A felvonulásról itt olvashat.

A ClujPride-ról érkező lány akkor szólt bele az Új Jobboldal egyik vezetőjének beszédébe, amikor az úgy fogalmazott: obszcén felvonulás volt a Szamos-parton. "Egy egyszerű felvonulás volt, nem volt benne semmi obszcén" - hangzott a replika. Ekkor a tüntetők közül valaki odaszólt a csendőröknek, hogy vigyél el onnan a lányt, semmi köze az eseményükhöz, egy felbujtó.

A csendőrök erre erőszakkal eltávolították a replikázót, hiába kérte, hogy maradhasson, mert meg szeretné érteni az Új Jobboldal álláspontját, párbeszédet szeretne kezdeményezni. A csendőrök azt sem engedték, hogy biciklijével távozzon a helyszínről.

A Stiri de Cluj úgy tudja, hogy a csendőrök által eltávolított lányt Oana Mardarénak hívják, és a Reactor független színház művésznője.

Sebastian Clițan, a Kolozs megyei csendőreség vezetője azzal magyarázat a lány „eltávolítását”, hogy egy engedélyezett tüntetést akadályozott viselkedésével. „Azt is ki fogjuk vizsgálni, hogy kollégáim nem alkalmaztak-e indokoloatlan erőszakot” – fogalmazott Cliţan.

Információink szerint a lányt a csendőrök később elengedték, miután bekísérték a őrsre, hogy azonosítsák. Több sajtóértesüléssel ellentétben nem kapott bírságot a tüntetés "megzavazásáért". Az ügyben feljelentést tettek a rendőrségen.

Így magyarázta a történteket Oana Mardare

Pár órával később Oana Mardare Facebook-bejegyzésben magyarázta el - saját szemszögéből - a történteket. „Nem, nem vagyok jól. Semmi sem értek abból, ami ma történt. Egy köztéren megrendezett nyilvános rendezvényről vittek be, miután  békésen és békeszerető módon megszólaltam... tényleg semmit sem értek” – írta Oana Mardare.

A színésznő felháborodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a melegfelvonulást a város egy félreeső, Szamos-parti utcájába száműzták, hogy ne „zavarják” azokat a kolozsváriakat, akiket felzaklatna a „szeretet és az emberi jogok” üzenete. Mint írta, azt sem tudta felfogni, hogy a hatóságok miért engedélyeztek egy olyan rendezvényt az Avram Iancu téren, amely gyűlöletet és  diszkriminációt kelt. „Nem értettem, hogy állapolgárként miért nem áll jogomban kijavítani egy másik állampolgárnak a hibás felszólalását. Nem érettem, hogy miért távolítottak el erőszakkal, bár én arról biztosítottam őket, hogy önként távozok a rendezvényről annak végén. Nem értettem, hogy a csendőrség miért lép fel erőszakkal egy olyan polgárral szemben, aki nem erőszakos” – fogalmazott Oana Mardare.

A színésznő hangúlyozta, hogy nem hősködésből ment a homofób tüntetők közé, egyszerűen a kiváncsiság hajtotta. Azt akarta látni, hogy hányan vannak és milyen az az üzenet, amelyet a hatóságok emgedélyeztek a város központjában.

„Nem vagyok jól. Nem számítottam erre. Egy pár napig szomorú és összezavart leszek még a történtekkel kapcsolatban. Köszönöm mindazoknak, akik szolidarizáltak a szomorúságommal” – írta Oana Mardare.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?