Nem hagyják annyiban az erőszakkal eltávolított, melegeket támogató lány ügyét

Beadvánnyal fordul a belügyminiszterhez és a prefektúrához Csoma Botond RMDSZ-es, Adrian Dohotaru USR-s és Gabriel Horia Nasra PSD-s képviselő, hogy vizsgálják ki, megfelelően járt-e el a csendőrség akkor, amikor erőszakkal eltávolították szombaton a melegeket támogató Oana Mardare színésznőt az Új Jobboldal homofób tüntetéséről. Az Új Jobboldal demonstrációjára azt követően került sor a Bocskai-téren Kolozsváron, hogy korábban a Szamos-parton megtartották Erdély első melegfelvonulását a ClujPride fesztivál keretében.

Csoma Botond az Adrian Dohotaru képviselővel tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta, Oana Mardare részéről hiba volt azt feltételezni, hogy racionális párbeszédet lehet folyatni a szélsőséges nézeteket valló tüntetőkkel, de ez még nem jelenti azt, hogy a csendőrségnek erőszakhoz kellett volna folyamodnia. A képviselő szerint súlyos kérdéseket vet fel a csendőrség "együttműködése" az Új Jobboldal tagjaival, ez utóbbiak szó szerint lefogták a lányt és felszólították a rendfenntartókat, hogy vigyék el onnan.

A sajtótájékoztatón több újságíró is jelezte, hogy a csendőrség kollégájukkal szemben is erőszakkal lépett fel, a beadvány rájuk is kitér. A két képviselő biztosította Oana Mardarét, hogy amennyiben büntetőfeljelentést szeretne tenni az ügyészségen, jogi támaszt nyújtanak számára.

Az Új Jobboldal kapta meg azt, amit a Pride szervezői nem

A melegfelvonulással kapcsolatban Adrian Dohotaru elmondta, elítélik azt, ahogy a városháza kezelte a felvonulás kérelmezését. A ClujPride egyik szervezője, Andra Camelia Cordoş úgy tájékoztatott, hogy 22 kérést tettek le a hivatalhoz, hogy hagyja jóvá a felvonulást, 21 alkalommal elutasító választ kaptak. Az egyik kérés éppen a Bocskai-térre szólt, a városháza azzal az indokkal mondott nemet, hogy ott kézműves vásár zajlik, és a jogszabályok szerint nem lehet két rendezvényt egy helyen tartani. Az Új Jobboldal tüntetése ezzel szemben megkapta az engedélyt, az ő esetükben nem számított, hogy vásár zajlik a téren.

Csoma Botond elmondta, a városháza gesztusának szimbolikus üzenete is van: a szolidaritást, az emberi jogokért kiállást Kolozsváron a perifériára szorítják, miközben a fasiszta eszmék hangoztatása, a szélsőségesség a központban kap helyet.

Andra Camelia Cordoş emlékeztetett, hogy a melegfelvonulásra több olyan személy is érkezett, akik az LGBT közösség ellen léptek fel, mégsem kérték fel a csendőrséget, hogy távolítsák el őket. A menet útvonalával párhuzamosan, a Szamos-folyó másik partján többen obszcén mozdulatokat tettek, kiabáltak, ugyanakkor mások a felvonulók közé beszivárogva osztogattak szórólapokat. "Nem léptünk közbe, nem kértük a hatóságokat, hogy távolítsák el ezeket a személyeket, bíztunk a rendfenntartókban" - mondta a szervező.

Dohotaru: Emil Bocnak bocsánatot kellene kérnie

Adrian Dohotaru szerint Emil Bocnak bocsánatot kellene kérnie azért, ahogy a polgármesteri hivatal eljárt. Elmondta, miközben deklaratíve a városháza a toleranciát, a sokszínűséget hirdeti, a gyakorlat mást mutat. Tordán és Bácsban például többnyelvű táblák színesítik a település központját, Kolozsváron ez nem gyakorlat. A patarétiek 42 százalékát, több mint hatszáz személyt a hatóságok lakoltattak ki az egészségre életveszélyes szeméttelep mellé. És ez a városháza az, amelyhez 22 kérést kellett benyújtani, hogy egyáltalán jóváhagyja az emberi jogokért kiálló felvonulást. A képviselő elmondta, Emil Bocnak bocsánatot kellene kérnie azért is, amiért láthatatlan helyre "száműzte" a menetet, olyan pár száz méteres útszakaszra, amelynek csak bizonyos részeit zárták le a forgalom elől, a többi részen pedig olyan járdára szorították a vonulókat, amely tele volt parkoló autókkal.

Elmondta, reméli, jövőre a város központjában kap helyet a felvonulás, amelyhez a hivatal szolidarizáló üzeneteket közvetít. Mindez elérhető lehet, ha nem olyan személyek döntik el, hogy egyáltalán engedélyeznek-e egy ilyen menetet, mint Vasile Ioan Țene.

Az RMDSZ a CNCD-hez fordult Țene miatt

Az újfasiszta nézeteket valló Vasile Ioan Țene néhány napja a kincses város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó osztályának vezetője, korábban a hivatal protokollosztályán dolgozott. "Ő állította össze a városházához befutott rendezvénykérelmek esetében az iratcsomókat, tehát ő volt az első ember, aki láttamozta és továbbította ezeket. Nyilván, a végső döntés, hogy engedélyeznek-e egy rendezvényt, nem az ő kezében van, de el tudom képzelni, hogy azért volt némi hatásköre abban, hogy mit hogyan prioritizálnak, sürgetnek stb." - mondta Csoma Botond, RMDSZ Kolozs megyei elnöke, aki korábban városi tanácsosi tisztséget töltött be.

"Vasile Ioan Țene kinevezése a kulturális osztály vezetői tisztségére megengedhetetlen egy magát multikulturálisnak nevező városban, amely törekszik az interetnikus párbeszédre. Țenének számtalan olyan kijelentése volt, amellyel megsértett etnikai, vallási, szexuális kisebbségeket. Gyanús az is, hogy csak egyedül jelentkezett erre a versenyvizsgára. Amellett, hogy a magyarok, a zsidók és a melegek szóvá teszik a kinevezését, azok a román barátainknak, akik ugyanúgy nehezményezték ezt, véleményt kell nyilvánítaniuk, hogy ne gondolja senki, ez kizárólag magyar, zsidó vagy más jellegű ügy” - mondta Csoma Botond.

Mint már arról beszámoltunk, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kolozsvári kirendeltsége és az RMDSZ Kolozs megyei szervezete jelezte, bepanaszolja a kolozsvári városházát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. Csoma Botond elmondta, jogászokkal karöltve keresik a módját, hogy a bíróságon támadják meg Țene kinevezését, hiszen a szélsőséges nézetei miatt megítélésük szerint alkalmatlan erre a tisztségre.

Kapcsolódók

Kimaradt?