Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 10-16.)
Új Szó: „A Kisebbségi Alap létrehozása jó hír, akárhonnan is nézzük. A történet azonban itt nem ér véget.”
A pozsonyi parlament egy héttel ezelőtt, május 10-én elfogadta a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt, amely a kisebbségi szervezetek által megválasztott képviselőkre bízza a kulturális támogatások elosztását Szlovákiában. Az új jogszabály a kisebbségi kultúrák állami finanszírozásának eddigi, sokat vitatott rendszerének helyébe lép. Eddig a miniszterelnökség (szlovákiai terminológia szerint a kormányhivatal) és a vele együttműködő szakmai testületek voltak hivatottak az évi 3 és 5 millió euró között mozgó keretből (az idén ez 4,5 millió volt) egy sokat bírált pályázati rendszeren keresztül dönteni arról, hogy mekkora összeggel támogatják a szlovákiai magyar, roma, ruszin, cseh, ukrán, német, morva, lengyel, orosz, zsidó, bolgár, horvát és a szerb kisebbségi szervezeteket és egyesületeket. Július elsejétől a kormányhivatal helyett a hatásköröket és a felügyeletet a Kisebbségi Kulturális Alap vezetése illetve annak szakmai tanácsai és felügyelőbizottsága veszik át, azaz a jövőben egy politikától független közszolgálati intézmény dönt majd a kisebbségeknek odaítélhető anyagi támogatásokról. Ezzel egy időben az új törvény rendelkezik a támogatásként szétosztható keretösszegnek csaknem a duplájára történő megemeléséről, melyet éves szinten 8 millió euróban rögzít.
Ily módon a 101 igen, 13 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett elfogadott új törvény gyakorlatilag autonómiát biztosít a Szlovákiában élő tizenhárom kisebbség számára a kulturális támogatások területén. A július elsején megalakuló Kisebbségi Kulturális Alap szakmai tanácsai tagjainak háromötödét – az öttagú tanács 3 tagját – az egyes kisebbségek a kulturális szervezetek küldötteinek közgyűlésén, demokratikus úton választják meg. Az így megalakult testületek maguk döntenek a pályázati kiírások tartalmáról és céljairól is, ők határozzák meg a támogatások formáját és kizárólag ők illetékesek dönteni minden egyes pályázat sorsáról. A megválasztott testületek döntései kötelező érvényűek az alap igazgatója számára, azokat nem bírálhatja felül. A szakmai tanácsok két tagját a kulturális alap igazgatója saját hatáskörben nevezheti ki, ők az adott terület szakértőiként kerülhetnek a szakmai grémiumba. Az alap közszolgálati intézményként fog működni, igazgatóját pályázat útján a kulturális miniszter nevezi ki.
A nagyobb létszámú kisebbségek három kulturális területre hozhatnak létre szakmai tanácsot. Ezek a közművelődés, az irodalmi és kiadói tevékenység valamint a színház, zene, tánc, képzőművészeti és audiovizuális művészet világát jelentik. Az Új Szónak nyilatkozó Rigó Konrád, a kulturális minisztérium államtitkára elmondta: „Ezek a tanácsok autonóm módon működnek, de lesz egy közös grémiumuk az úgynevezett koordinációs tanács, amely a nemzetiség kulturális életének a legmagasabb szintű szerve lehet, amely meghatározhatja az adott kisebbség kulturális életének az irányvonalát és eloszthatja a támogatás összegét az egyes területek között.”
A kisebb létszámú kisebbségek számára is van lehetőség a három kulturális területre kiterjedő szaktestületek létrehozására, de dönthetnek úgy is, hogy csak egy, mindhárom területet lefedő közös tanácsot hoznak létre.
A szlovákiai kisebbségek kulturális támogatásának törvényben való szabályozása a Most-Híd vegyespárt egyik legfontosabb követeléseként került a koalíciós kormány programjába tavaly márciusban. A párt elnöke, Bugár Béla, akit annakidején, a Dunától északra és délre is sokan elmarasztaltak, sőt lenemzetárulóztak azért, hogy koalíciós partnere lett a baloldali Robert Ficonak (őt azóta viszont nagyon megkedvelték Pannóniában, sőt a magyar miniszterelnök elválaszthatatlan jó barátjaként szoktak aposztrofálni) és a megszelídült Szlovák Nemzeti Pártnak, soha sem titkolta, hogy a sokat támadott tavalyi lépésével helyesen döntött. Bugár mindig úgy érvelt, amit tett az több okból is szükségszerű és egyben felettébb hasznos is volt: mindenekelőtt így sikerült a stabil kormányzás feltételeit biztosítani az országban, a Híd részvétele a Fico-kabinetben pedig a szlovákiai magyarság számára olyan lehetőségeket biztosít, melyek megvalósulásra korábban nem volt semmi esély.
Olvasóink bizonyára emlékeznek arra a tavaly nyári nyilatkozatára, melyet e rovatban olvashattak: „Mi egyébként már két jobboldali koalícióban benne voltunk, Dzurindával és Radičovával is. Soha sem tudtunk ezeknek a kormányoknak a programjába benyomni olyasmit, amit a jelenlegi kormánykoalíció máris elfogadott.”
Az élet őt igazolta, hisz valóban így is történt: a partnerek állták a szavukat. Előbb megmenekültek a halára ítélt magyar kisiskolák, majd lassan, de biztosan valósággá lesz egy régi felvidéki magyar álom és kétnyelvű vasúti helynévtáblák jelennek meg a legalább 20 százalékos arányban magyaroklakta felvidéki települések vasútállomásain. Úgy tűnik, hogy elhárulni látszanak az akadályok a felvidékiek számára életszükségletként jelentkező autópályákat illetően, hisz épp a minap olvashattunk arról, hogy „valami mocorog már sztráda-ügyben is.”
Most pedig a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény megszavazásával „megvalósul a Szlovákiában élő nemzetiségek kulturális önrendelkezése”, illetve „a szlovákiai magyarság több évtizedes problémája oldódik a kultúratámogatás területén.” Ez az értékelés a Rigó Konrádtól, a szlovák kulturális tárca államtitkárától származik, aki a törvény jelentőségét méltatva, arról sem feledkezett meg szólni, hogy a ma egy hete elfogadott törvény a Hidas Sólymos László (jelenleg Szlovákia környezetvédelmi minisztere) 2015-ös képviselői törvénytervezetére épül, a kidolgozásában pedig részt vett Bukovszky László kisebbségi- és Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos is.
Utóbbi felvidéki magyar politikust említve, talán nem fölösleges, ha megtudjuk az ő, három pontba sűrített véleményét is a most elfogadott jogszabályról:
„A szlovák parlament jóváhagyta a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) létrehozását. A Híd 2015 óta dolgozik az Alap létrehozásán, úgyhogy a tegnapi siker egy hosszabb munka gyümölcsét jelenti számunkra. Szeretnék kiemelni három dolgot, ami miatt ez az Alap sokat jelenthet a szlovákiai kisebbségek kultúráinak fejlődése szempontjából.
Kulturális önkormányzatiság. Az új Alap esetében már nem fordulhat elő, hogy a kisebbségek belebeszélnek egymás dolgába, vagy hogy a kisebbségi kultúra céljairól hivatalnokok döntsenek. Az Alap működésében a főszerepet a szakmai bizottságok kapják, amelynek tagjait a kisebbségi kulturális szervezetek választják. Tehát: alulról épülő döntéshozói szervről van szó. Végre lehetőség nyílik önálló szlovákiai magyar, vagy éppen szlovákiai roma kultúrpolitika megszervezésére: közösségeink saját maguk definiálhatják, mire van szükségük, mire szeretnének pénzt adni. És mi alapján ítélik meg a pályázókat. Számomra ez az új Alap legfontosabb fejleménye, és a javaslat kidolgozásakor is arra ügyeltem, hogy ez megvalósulhasson.
Több pénz a kisebbségi kultúrára. A 2017-es évben 4 és fél millió euró áll rendelkezésre a kisebbségi kultúrák támogatására. Az Alap viszont a jövő évtől már 8 millióból gazdálkodhat. Az új elosztással mindenki jól jár, de különösen a nagy kisebbségek. A magyarok esetében 2.2 millió helyett csaknem 4.1 millió áll majd rendelkezésre; a romák esetében 770 ezer helyett 1.7 millió. És közben a kisebb kisebbségek sem járnak rosszul. Az Alap kialakításakor igyekeztünk figyelembe venni az egyes kisebbségek specifikumait, és úgy az elosztás, mint az intézmények rugalmassága figyelembe veszi azt, mennyire eltérő jellegű kisebbségek élnek egymás mellett ebben az országban.
Stabilitás. A Kisebbségi Kulturális Alap nagy előnye, hogy törvényi szinten szabályozott, a kulturális minisztériumba betagozódott, saját igazgatóval rendelkező szervezetként működik majd. Ez azt jelenti, hogy a folyamatok és szabályok kiszámíthatóak és stabilak lesznek majd. Igaz ez a 8 millió eurós keretösszegre is, amit a törvény szám szerint tartalmaz, azaz nem lehet vele manipulálni.
Végre, megannyi évtized után, kisebbségeink megérték azt, hogy stabil, kiszámítható, jól finanszírozott, önkormányzó kulturális támogatást kapnak a szlovák államtól. Bízom benne, hogy az Alap beváltja a hozzá fűzött reményeket, és sokat tesz majd egy sokszínű, polgári Szlovákia kialakításáért!”
A törvény elfogadását egyöntetűen örömmel üdvözölték a szlovákiai magyarok, de hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy nem maradt el a borítékolható fanyalgás sem. Hogy olvasóink reális képet alkothassanak az egyes vélemények helyénvalóságáról, érdemes megismerni az ügyben megszólaló legilletékesebbek álláspontját, melyeket az Új Szó munkatársa Lajos P. János gyűjtött csokorba a parlamenti döntés után.
Az a Sólymos László, akinek két évvel ezelőtti törvényjavaslatára épült az akkor második olvasatban elvérzett, de most csak a Kotleba-féle szélsőjobboldaliak által vehemensen ellenzett jogszabály, így fogalmazott: „Egy év kemény munkája van abban, hogy az alap létrejöhetett. Az segített, hogy a kormány tavalyi megalakulása során már konkrét elképzelésünk volt, ami bekerülhetett a kormányprogramba is. Most már törvény garantálja, hogy a kisebbségek mennyit költhetnek a kultúrájukra, mennyit köteles adni a kormány, és ez kétszerese annak, amit eddig általában erre a célra fordított… Magunk dönthetünk sorsunkról, ami természetesen felelősséggel is jár.”
A legmagasabb szintű jogszabállyal biztosított támogatási alap létrejöttét szintén fontosnak ítélte a Magyar Közösség Pártjának elnöke is. Viszont az ő elégedettsége már nem volt maradéktalan. „Üdvös és kívánatos volt, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap létrejöjjön, nem is titkolom az örömömet, hogy idáig eljutottunk. Azonban el kell mondani, hogy ez még elég messze van attól, amit néhányak a nemzetiségek kulturális önrendelkezéseként definiálnak. – mondta el az Új Szónak Menyhárt József, majd így folytatta: A mostani alapot és létrejöttét inkább a szakmai önrendelkezés megerősödésének, a szakma autonómiájának fogom fel. Ez azért jó, mert a szakmaiság megerősödött.”
A Csemadok elnöke Bárdos Gyula, pozitívan értékelte a törvényt, viszont maga is úgy vélte, távolról sem indokolt a hurráoptimizmus. „Örülök annak, hogy elfogadta a törvényt a parlament, és reményekkel tekintek a dolog elébe, jó keretnek, lehetőségnek tartom, de ez még nem kulturális autonómia, ahogy néhányan láttatni szeretnék. Kérdés, mennyire élnek majd a kisebbségek a lehetőséggel, és fontos tudni, hogyan áll majd fel az alap, kik fogják irányítani, milyen módon választják majd a szakembereket.”
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője, Tokár Géza figyelemreméltó eredményként könyvelte el, hogy jelentősen megnőtt a kulturális támogatásra szánt összeg, de úgy vélte: sokkal jobb törvény is születhetett volna. „A kérdés itt az, milyen szabályok alapján működik majd a Kisebbségi Kulturális Alap. Több kezdeményezés is volt arra vonatkozóan, legyen átláthatóbb az alap gazdálkodása – ebből nem valósult meg semmi.” Fenntartásait illetően azért érdemes megjegyezni, hogy minden támogatásról az alap szakmai tanácsa fog majd dönteni, mely azzal is biztosítani kívánja az átláthatóságot, hogy minden egyes döntése nyilvános lesz.
Mindezek után lássuk, miként értékelte Czajlik Katalin a napilap Vélemény és háttér rovatában megjelent Pezsgőbontás – folytatás következik című cikkében azt, hogy a szlovák parlament szerdán elfogadta a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásáról szóló jogszabályt.
„A Kisebbségi Alap létrehozása jó hír, akárhonnan is nézzük. A történet azonban itt nem ér véget.” – olvassuk a cikk felkonferálásaként, majd következik az indítás, melyből kiderül: múlt szerdán valóban történelmi tettet hajtottak végre Szlovákia parlamentjében, a Nemzeti Tanácsban.
„Az, hogy létrejön egy állami intézmény, melynek feladata kizárólag a Szlovákiában élő kisebbségek kultúrájának fejlesztése, szimbolikus jelentőségű dolog. Azt jelzi, hogy az állam értéknek tartja az itt élő, más nemzetiségű közösségeket, s támogatni kívánja őket. (Ez még akkor is igaz, ha tudjuk: a döntés nem a kormánypártok őszinte meggyőződéséből, hanem politikai alkuk eredményeként jött létre.)”
A zárójelbe tett mondatban megfogalmazottak korántsem mellékes tényekről szólnak. Nem kívánunk az olvasó türelmével visszaélve hosszasan értekezni az előzmények részleteiről, de egy jelzésértékű friss mozzanat mindent elárul a kormányzati partnerek őszinteségéről: a végszavazásánál a koalíciós képviselők közül egyedül a nemzeti párt elnöke viselkedett különutas módon: Andrej Danko, úgymond „technikai figyelmetlenségből” nem támogatta a törvény elfogadását!
„Egyértelműen pozitív fejlemény az is, hogy az alap létrehozásával közelebb kerültünk a kisebbségi támogatások átláthatóbb elosztásához. – folytatja a Czajlik Katalin megfogalmazta a szerkesztőségi vélemény, majd miután rámutat a korábbi pénzosztás joggal bírált gyakorlatára, óvatos optimizmusának is hangot ad. Persze azt se felejti el kimondani, ami a lényeg: a puding próbája az evés:
„Az eddigi rendszer sógorkomaságon alapuló praktikái azok számára is ismertek, akik nem tartoznak a támogatásokra pályázók szűk körébe. Közelebb kerültünk az átláthatóbb elosztáshoz – el még nem értük, mert az intézményi keret bár nagyon fontos feltétele, de nem záloga az igazságos és transzparens pénzosztásnak. Nagyon sok múlik azon, hogy az új intézmény vezetői mennyire veszik majd komolyan a függetlenséget, illetve mennyire lesznek képesek felülemelkedni a meglévő kulturális-politikaiszemélyi törésvonalakon. Ezt majd a hivatal működésének beindulása után fogjuk látni, esetleg a vezető személye adhat némi kapaszkodót.”
Sokan és sokszor vádolták, elsősorban az MKP körökből az egyetlen szlovákiai magyar napilapot azzal, hogy elfogult a Híd irányába, sőt az MKP volt elnöke tavaly expressis-verbis a „Most-Híd napilapjaként" minősítette a függetlenségére mindig is büszke Új Szót. Hogy mennyire megalapozatlanok és igaztalanok voltak ezek, a ma is „Most-Híd szekértolónak” nevezett orgánumot bíráló kirohanások, arról könnyen meggyőződhetünk a következő passzusban olvasottak alapján:
„Azt azonban már most látjuk, hogy a törvénybe foglalt 8 millió, s ebből a magyar kisebbségnek szánt 4 millió euró siralmasan kicsi összeg, jóllehet csaknem duplája az eddigi keretnek. Kormányzati pozícióját a Híd jobban is értékesíthette volna, kivált, hogy pont olyan időszakban alakul meg az alap, amikor kiderült: az államkasszába több pénz folyt be a tervezettnél, s a kormánypártok éppen egymást túlharsogva ötletelnek a váratlan pénz elosztásáról. Ráadásul a tervezetbe valorizációs mechanizmus sem került, magyarán akkor is ennyi pénz jut a kisebbségi kultúrára, ha az ország GDP-je akár tízszeresére emelkedik.”
A cikk zárómondatait véljük a leginkább tanulságosnak, hisz ezekben fogalmazódik meg a cikkcím, a Pezsgőbontás – folytatás következik legfőbb, üzenetértékű tanulsága. Amit itt felvet Czajlik Katalin, az túlmutat a most elfogadott kisebbségbarát szlovákiai törvény vitathatatlan jelentőségén s önreflexióra kell, hogy késztessen sokakat nemcsak Felvidéken, hanem másutt is a Kárpát-medencében. Mert tény és való ott is, meg mifelénk is: például hiába születik meg egy jogos törekvésre nem kevés küzdelemmel a pozitív választ adó jogszabály, ha már az megvan, élni nem mindig akarnak vele.
Jut eszünkbe ennek okán egy apró, de korántsem jelentéktelen üzenetértékű példa: már egy tizenegy éve hatályos hazai törvény rendelkezik arról, hogy az erőteljes elrománosítási politikát szolgáló egykori hivatalnokoknak „köszönhető” román változatú nevek, igény szerint „visszamagyarosíthatók”. Viszont még a székelyzászlóra oly büszke és azzal menetelő Jánosok, Istvánok, Györgyök, Vasilek, Erzsébetek, Katalinok és Zsófiák többségét cseppet se zavarja, hogy okmányaikban ők mindmáig Ion, Ştefan, Gheorghe, Vasile, Elisabeta, Ecaterina vagy Sofia néven szerepelnek. Pedig csak egy kérelem kell hozzá s egy sör vagy üdítő árát kitevő illeték befizetése…
„Még ennek ellenére is érvényes azonban, hogy a Kisebbségi Alap létrejötte jó hír. A kisebbségek kulturális autonómiájának első, nagyon fontos eleme. Most rajtunk a sor, hogy megmutassuk, hogyan tudunk bánni vele.”
.jpg)
