Szándékosan gázolták el a londoni autómosóda öt romániai alkalmazottját

A brit sajtó egybevágó információi szerint szándékosan gázolták el vasárnap reggel azt az öt román állampolgárt, aki a londoni Bellinghamban dolgozott egy autómosódánál.

A Daily Mail és a The Sun úgy tudja, hogy az ittas állapotban levő sofőr az incidens előtt összeszólalkozott a vendégmunkásokkal, elhajtott majd Mercedes márkájú gépkocsiját felgyorsítva belehajtott a romániaiakba.

Az áldozatok állampolgárságát a román külügyminisztérium is megerősítette. A MAE közleménye szerint öt román állampolgárt szállítottak a londoni King's College kórházba, illetve a Royal London Hospitalbe. Közülük egy személyt vasárnap estére már kiutaltak a kórházból, egy román állampolgár állapota válságos. A külügyi tárca ugyanakkor leszögezte, hogy Románia londoni nagykövete a hétfői nap folyamán meglátogatja a két londoni kórházban kezelt romániai pácienseket. 

Mint korábban írtuk, vasárnap reggel őrizetbe vett a brit főváros rendőrsége egy férfit, miután az autójával gyalogosok közé hajtott a London délkeleti részén levő Bellinghamban. A férfi ittas állapotban vezetett, több embert elgázolt, majd egy falnak csapódott járművével. 

Szidalmazta a szerteszét heverő áldozatokat

Az eset reggel 8 óra 20 perckor történt a Catford autóbusz-végállomás mellett. A brit sajtó szemtanúk vallomására alapozva írja, hogy az egyik áldozat végigkergette az utcán az elkövetőt, mielőtt egy szolgálaton kívüli rendőr letartóztatta volna.

Hivatalos információk szerint egy 25 éves férfi továbbra is kritikus állapotban van, egy 35 éves nő és egy másik 25 éves férfi „súlyos, de stabil” állapotban van. A másik két romániai sérült - egy 36 és egy 46 éves férfi - élete nincs veszélyben. A sofőrt is kórházba szállították fejsérüléssel.

A 29 éves Colin Liddell szemtanúja volt az esetnek. „Azt láttam, hogy a Mercedes megfordult a körforgalomnál, felgyorsult majd felhajtott az útpadkára, telibe találta a járdán levőket majd nekiment a falnak”  – mesélte a Daily Mailnek. Hozzátette: egyértelműen szándékosan ütötte el őket, az ütközés után kiszállt a kocsiból és szidalmazta a szerteszét heverő áldozatokat.

Egy közeli kebabárus arról számolt be, hogy az incidens előtt a Mercedes sofőrje összeszólalkozott az autómosóda alkalmazottaival és bosszúból ütötte el őket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?