A lap nem jelenik meg, de tovább dolgoznak a Népszabadság újságírói

„A Népszabadság szerkesztőségének tagjai csalódottan vették tudomásul, hogy a Kiadó nem teszi lehetővé az újság és a nol.hu honlap folyamatos megjelenését” – áll a lap szerkesztőinek Facebook-oldalán. A munkatársak ugyanakkor dolgoznak, a cikkeik hamarosan olvashatók lesznek.

A Népszabi Szerkesztősége Facebook-oldalon az olvasható, hogy „a keletkező gazdasági és erkölcsi kárért a szerkesztőség nem felelős". Biztosítanak, hogy folytatni kívánják a tárgyalást a kiadó vezetőségével: "A szerkesztőség egységes és továbbra is közös műhelyként kíván működni. Célunk a magyar demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen független média megőrzése. Ellen fogunk állni minden ezt fenyegető gazdasági és politikai nyomásnak”.

Egyelőre az Átlátszónak köszönhetően publikálhatnak a népszabadságosok, és adománygyűjtő kampány is indul.

Pető Péter, a lap főszerkesztő-helyettese a Magyar Nemzet érdeklődésére elmondta, hétfőn az érdekképviselet és a menedzsment találkozik, ahol a munkavállalói jogokról egyeztetnek. Arra a kérdésre, hogy a korábbi résztulajdonos MSZP lehet-e vevő, Pető úgy fogalmazott: „Nem pártlapot akarunk, hanem független újságot”. Véleménye szerint politikai döntés áll a hétvégi események mögött: „Nincs ugyanis olyan gazdasági döntés, amely egyetlen éjszaka alatt születne meg, amelynek folyományaként minden újságírót elzárnak az elektronikus levelezésétől”.

FRISSÍTÉS1: A szerkesztőség Facebook-oldalán hétfőn délután azt írta, "a Mediaworks vezetősége betegségre hivatkozva lemondta a mára tervezett tárgyalásokat. A Népszabadság szerkesztősége viszont nem mondott le arról, hogy bemegy saját otthonába. Éppen ezért ma délután három órakor megpróbálunk bejutni a székházba, és hozzájutni személyes dolgainkhoz, amelyek továbbra is a cégnél vannak, mivel a költözés ígéretével becsomagoltatták velünk ezeket."

FRISSÍTÉS2: A HVG szerint árajánlatot tettek a Népszabadságért a dolgozók a Mediaworks-nek: egy euróért megvennék a lapot, az összes jogosultsággal együtt, és üzleti tervük is van – mondta az újságírók előtt lezárt Bécsi út székház előtt hétfő délután az újság főszerkesztője

FRISSÍTÉS3: A HVG úgy tudja, a Pannon Lapok "ejtik foglyul" a Népszabadságot. Mint írják, "egészen pontosan az a jelzáloghitel, amelyet a lap kiadója azért vett fel, hogy megvásárolja az öt regionális lapot kiadó Pannon Lapok Társaságát. Emiatt került ugyanis jelzálogbejegyzés a Népszabadság logójára."

FRISSÍTÉS4: A Népszava cike szerint Murányi András főszerkesztő megegyezett a Mediaworks vezetésével, hogy kedden vagy szerdán szervezett keretek között az újságírók bemehetnek a székházba, és magukhoz vehetik a személyes dolgaikat, amire feltétlenül szükségük van.

FRISSÍTÉS5: Miután szombaton a Mediaworks Katona Viktort nevezte ki megbízott vezérigazgatójává, mert a korábbi vezérigazgató, Rónai Balázs saját kérésére távozott, hétfőn Katona egészségügyi okok miatt kérte munkaviszonya megszüntetését, és lemondott igazgatósági tagságáról is.

FRISSÍTÉS6: Stevan Harnad (született: Hernád István Róbert) a hétvégén kilépett a Magyar Tudományos Akadémiából, ahol 2001 óta szerepelt mint külső tag. Harnad professzor, aki a Université du Québec à Montréal-on a kognitív tudományok kutatója és tanára, a Népszabadság Fidesz-által rendelt szétverése miatt lépett ki az MTA-ból, tiltakozásul. Angol nyelvű levélben írta le Lovász Lászlónak, az MTA elnökének távozásának okait, mely levelet a KMH testvérlapja, a Hungarian Free Press, közölt a szerző engedélyével.

A kiadó megállapodásra törekszik

Az MTI-vel a tulajdonos Mediaworks hétfő reggel azt közölte: a következő pár nap során megállapodásra törekednek, mely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához. Vasárnap ajánlatot tettek, mely szerint a kiadó haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, ha a Népszabadság szerkesztőségének vezetésével a következő napokban megállapodnak egy „olyan hosszú távú, gazdaságos működést biztosító stratégiai és üzleti tervről, mely mindkét fél számára megfelelő garanciákat biztosíthat a Népszabadság újraindításához”.

Európa is felkapta a fejét

Az Európai Bizottság szóvivője, Margaritisz Szkínász hétfőn úgy nyilatkozott, a testület támogatja a médiaszabadságot, a médiapluralizmust és az újságírók védelmét, ez a demokratikus társadalmak alapja. Amennyiben jogi lépésre van szükség, az Európai Bizottság megteszi a szükséges lépéseket – tette hozzá a szóvivő. Mint elhangzott, követni fogják az eseményeket.

Az MTI azt írja, Nathalie Vandystadt, az Európai Bizottság digitális és médiaügyekért felelős szóvivője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a testület eszközei korlátozottak, de feltétlenül támogatja a sajtó szabadságát, amelynek védelmét az Európai Unió Emberi Jogi Chartája is rögzíti. A sajtószabadságot vizsgáló firenzei uniós intézet folyamatosan készít jelentést a sajtó szabadságának helyzetéről a tagállamokban, így a magyarországiról is - mondta. Amennyiben jogi következmény vetődne fel egy tagállamban a média szabadságával kapcsolatban, az Európai Bizottság is cselekedhet mint a kezdeményezések segítője és előmozdítója - tette hozzá a szóvivő.

„Ezzel a jelenlegi politikájával Magyarországot 2004-ben nem engedték volna belépni az EU-ba. Ennek véget kell vetni” – ezt a Twitteren írta Guy Verhofstadt, a liberálisok vezetője az Európai Parlamentben. Az ügyben megszólalt Martin Schulz EP-elnök, több száz író is csatlakozott a tiltakozáshoz.

Szolidaritás a sajtóban

A Népszabadsághoz hasonlóan a Mediaworks tulajdonában levő Világgazdaság együttérzését fejezte ki a lappal szemben, mint írják, „hiszünk benne, hogy kreativitással, összefogással a jelenlegi torz médiapiaci viszonyok között is sikeresen működtethető egy több százezer embert elérő orgánum”. A Klubrádió nyilatkozatában az áll, „az, hogy az ország legolvasottabb napilapja ma nem jelenhetett meg, az állam demokratikus működésének a végét jelzi”, ugyanakkor felajánlják, hogy a lap munkatársai a Klubrádió műsoraiban publikálhassák a „betiltott” Népszabadságba szánt írásaikat.

A parameter.sk cikke szerint a szlovák Denník N napilap kiáll a Népszabadság mellett, a szlovákia magyar média egy része, többek között a Paraméter és az Új Szó szerkesztősége nyilatkozatban vállal szolidaritást a Népszabadság munkatársaival. A HVG azt írja, vasárnap a lengyel Gazeta Wyborcza is szolidaritásáról biztosította a Népszabadságot.

A Népszava online petíciót indított a Népszabadságért. Mint írják, "a Népszabadság bezárása egy olyan határ, amelyen nem szabad átlépni, ezt a nemzeti értéket nem szabad veszni hagyni, a sajtószabadságot együtt kell megvédenünk."

A szerkesztőségi Facebook-oldalon hétfőn az Adevărul cikkét is szemlézték. A lap azt írja, "a Népszabadság megjelenésének a felfüggesztése nemcsak a szerkesztőséget sokkolta, hanem az ellenzéket és a civil társadalmat is". A bejegyzésben az áll, az Adevărul "már a vasárnap este megjelent cikk címében kérdőjellel tálalja, hogy Fidesz-közeli oligarchák állnak a Népszabadság bezárása mögött, a szövegben pedig az szerepel, hogy minden jel Orbán Viktor és a magyar kormány közvetett érintettségére utal. Úgy tűnik, hogy a ki MediaWorks osztrák tulajdonosa, Heinrich Pecina egy báb".

A Népszabadság szerkesztősége ugyanakkor elhatárolódott a szombati Kossuth-téri tüntetésen történt Magyar Idők-égetésétől. Mint a Facebookon írták, „könyvet, újságot – mindösszesen betűt – nem égetünk. Ezzel a rossz emlékű aktussal messzemenően nem értünk egyet, mert aki nyomtatott szöveget éget, az a mi elgondolásunk szerint borzalmas hagyományokat ápol. Naná, hogy elítéljük, és tiltakozunk ellene. Meg is kérünk minden velünk rokonszenvező olvasót, támogatót, hogy ne üljön föl az ilyen provokációnak! Mindenki őrizze meg a méltóságát és tartsa tiszteletben másokét! És senki se kövessen el olyan hibát, hogy Magyar Időket vásárol! Minek?”

A 444.hu megírta, hogyan lehet elérni a jelen pillanatban nem működő nol.hu tartalmait. Mindössze néhány kattintás: előbb beírjuk a Google keresőjébe az adott témát, majd a Népszabadságra vezető linket átmásoljuk a Wayback Machine oldalára.

Kapcsolódók

Kimaradt?