Így reagált Brüsszel a kvótareferendum eredményére

Az Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem - közölte Margaritisz Szkinasz, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület szokásos, déli sajtótájékoztatóján.

Szkínász elmondta, a magyar kormány hatáskörébe tartozik, hogyan kezeli a referendum eredményét. Az Európai Bizottság értelmezése szerint a vasárnapi referendum a jövőbeni döntésekre vonatkozott.

Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentésére reagálva, amely szerint a közeljövőben találkozót tervez Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, a szóvivő elmondta, hogy az elnök irodája minden tagország állam- és kormányfője előtt nyitva áll. Hozzátette, a migrációs kérdés tekintetében nincs egyetlen megoldás, ugyanakkor a probléma összetettsége miatt teljességre törekvő megközelítésekre van szükség. Ennek része, de nem egyedüli eleme a menekültek áthelyezésére vonatkozó megállapodás.

Elmondta ugyanakkor, hogy az unió közösségi jogrendjében elfogadott szabályokat minden tagországnak alkalmaznia kell. A magyar népszavazás pedig nem változtat az uniós szerződésben rögzített döntéshozatali folyamaton - húzta alá. A szóvivő idézte a menekültek áthelyezésére vonatkozó megállapodás szövegét is, amely szerint a bizottság figyelemmel követi és rendszeresen jelentést készít a tagállamok kormányait tömörítő tanács által, a menekültek áthelyezésére vonatkozó határozatának végrehajtásáról. A bizottság fenntartja magának a jogot arra, hogy lépéseket tegyen azon tagországok ellen, amelyek nem felelnek meg kötelezettségeiknek - húzta alá.

Schulz: a magyarok nem válaszoltak Orbán felhívására

Natasha Bertaud bizottsági szóvivő újságírói kérdésre elmondta, hogy a bizottság pénteken válaszlevelet küldött annak az öt észak-európai országnak, amelyek arra kérték az uniós intézményt, tegyen lépéseket annak érdeken, hogy Magyarország betartsa a dublini szerződésben foglaltakat. A szóvivő arról tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság elkötelezett a menekültek visszafogadására vonatkozó határozat teljes körű végrehajtása mellett, ezért egyeztetéseket folytat Magyarországgal.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetében kijelentette, a magyar állampolgárok nem válaszoltak Orbán Viktor felhívására. "Az Európai Uniónak most a megoldást kereső párbeszédre van szüksége, nem a mesterségesen keltett feszültségre" - fogalmazott az Európai Parlament német, szociáldemokrata elnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?