Srebrenicának szerb polgármestere lehet

Nagy valószínűséggel elveszítik a bosnyák politikusok Srebrenicát, a boszniai háború legvéresebb helyszíneként ismert várost ezentúl szerb politikus vezetheti - derült ki a bosznia-hercegovinai helyhatósági választások előzetes eredményeiből, amelyeket a Nezavisne Novine című boszniai lap közölt internetes oldalán hétfőn.

Az előzetes eredmények szerint Mladen Grujicic, a szerb pártok támogatásával indult független jelölt a voksok 51 százalékát szerezte meg, míg az eddigi polgármestert, a bosnyák Camil Durakovicot a szavazók 48,2 százaléka támogatta. 

Mladen Grujicic már vasárnap késő este bejelentette győzelmét, ugyanakkor Camil Durakovic szerint korai még az ünneplés, a külföldről érkező szavazatok még változtathatnak a voksok állásán. A bosnyák politikus attól tart, hogy a szerb városvezetés lesújtó változást hoz a bosnyákok számára, a szerb politikusok szerint viszont semmi ilyesmire nem kell számítani a jövőben sem. 

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni. A bosnyákok attól tartanak, hogy egy szerb polgármester mellett nem lehetne tisztességes módon megemlékezni minden évben az áldozatokról. 

A helyhatósági választásokon vasárnap országosan a szavazásra jogosultak 53,88 százaléka voksolt, a részvétel a főként szerbek lakta országrészben, a boszniai Szerb Köztársaságban magasabb volt (59,94 százalék), mint a többségében horvátok és bosnyákok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációban (50,61 százalék). 

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke és a legnagyobb boszniai szerb pártnak, a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) a vezetője "fenséges" győzelemről beszélt első, vasárnap éjszakai nyilatkozatában, a szerb párt ugyanis a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest - az előzetes eredmények szerint - 11 településsel többet "szerzett meg". 

A boszniai Szerb Köztársaság központjában, Banja Lukában is az SNSD jelöltje győzött. Az SNSD támogatottságához hozzájárulhatott az egy héttel ezelőtti népszavazás is, amelyet Milorad Dodik kezdeményezett a boszniai Szerb Köztársaság napjáról, és amelyen a szavazók 99,81 százaléka támogatta Dodik kezdeményezését. A népszavazás megtartását az ország alkotmánybírósága megtiltotta, mégis megtartották, amit a szövetségi hatalomtól való függetlenségként is értelmezhettek a szavazópolgárok. Milorad Dodik az utóbbi tíz évben többször is felvetette a boszniai Szerb Köztársaság függetlenedésének lehetőségét, s a választási kampányok során - így ezúttal is - ezzel a témával is újabb szavazókat tudott szerezni pártja számára. 

A főként bosnyákok és horvátok lakta országrészben a legnagyobb bosnyák párt, a Bakir Izetbegovic vezette bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) és koalíciós partnere, a Szövetség a Jobb Jövőért (SBB) szerezte meg a legtöbb polgármesteri és képviselői helyet, ugyanakkor 12 településen elvesztették a választók bizalmát. 

A választók 141 helyi közösség új vezetéséről, összesen 3136 képviselői helyről döntöttek. A választáson 30 445 jelölt indult, 418-an a polgármesteri helyért, 29 884-en pedig a képviselő-testületekben való tagságért.

Kapcsolódók

Kimaradt?