Folytatódik a calais-i migránstábor fokozatos felszámolása

A francia kormány folytatja a calais-i migránstábor fokozatos felszámolását - mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a Nord Littoral című helyi lapban pénteken megjelent interjúban.

A politikus elmondta, hogy "a legnagyobb eltökéltséggel lépésről lépésre szeretné folytatni" a dzsungelnek nevezett tábor megszüntetését, amely 2015 tavaszán spontán módon alakult ki az észak-franciaországi város északi határában, de amelyet azóta megtűrnek a hatóságok. A túlzsúfolt táborba június óta ismét nagyobb számban érkeztek a Nagy-Britanniába átjutni próbálkozó illegális bevándorlók.

„Már felszámoltuk a déli részt márciusban, és az északi részhez is hozzáfogtunk. Lépésről lépésre kell haladni, befogadó helyek létrehozásával kezdve országszerte annak érdekében, hogy Calais-ben enyhüljön a helyzet" - mondta a tárcavezető.

Bernard Cazeneuve pénteken - az elmúlt másfél évben nyolcadik alkalommal - a helyszínre látogat, találkozik a város ellenzéki vezetőjével, Natacha Bouchart-ral, a régió szintén jobboldali elnökével, Xavier Bertrand-nal és a helyi gazdasági szereplőkkel, akiket közvetlenül is érint a migránsprobléma, ezért nagyobb biztonságot és a tábor teljes bezárását kérik a kormánytól. Bernard Cazeneuve emlékeztetett arra, hogy az államtanács korábbi döntésében nem engedélyezte a tábor körül spontán megjelent éttermek, üzletek, iskolák és imahelyek felszámolását, ami megnehezíti a teljes bádogváros kiürítését. A miniszter ezért ismét a legfőbb közigazgatási bírósági szervhez fordult állásfoglalásért.

Az állam szeretné rábírni a táborlakókat, hogy önként hagyják el a határvárost az év végéig. Ennek érdekében mintegy nyolcezer helyet kínál fel a kormány az ország különböző befogadó központjaiban.

A miniszter tájékoztatása szerint eddig közel hatezer olyan embert helyeztek el 161 központban, akik hajlandóak voltak beadni menekültkérelmüket Franciaországban ,és lemondtak arról a szándékukról, hogy átjussanak a La Manche csatorna brit oldalára. Azt is elmondta, hogy jövőre ötezer újabb helyet hoz létre az állam a menedékkérőknek. A belügyminiszter megerősítette, hogy a tárca számításai szerint jelenleg 6900-an élnek a táborban, a segélyszervezetek szerint viszont a megmaradt északi területen már legalább 9100-an vannak, ahol jelenleg elsősorban Irakból, Afganisztánból és újabban Szudánból is érkező emberek várakoznak arra, hogy illegálisan átjuthassanak Nagy-Britanniába.

„Két év alatt megdupláztam a rendőri erők számát, miután 2016-ban már 1900 rendőr és csendőr van jelen Calais-ban. Ma további 200-at küldök: 54 határőrt és két további készenléti egységet, azaz 140 rohamrendőrt, elsősorban a kikötőhöz vezető útra és az A16-os autópályára, amivel lehetővé válik, hogy a helyi rendőri egységeket a belvárosban és az utak mentén élők biztonsága érdekében mozgósítsuk" - hangsúlyozta a belügyminiszter.

Bernard Cazeneuve bejelentette, hogy a hónap végén Francois Hollande államfő is ellátogat Calais-ba.

Kapcsolódók

Kimaradt?