Trump: velem az Egyesült Államok visszatér a felvirágzás és a békesség korszakába

Donald Trump a felvirágzás és a biztonság ígéretével fogadta el az elnökjelöltséget a republikánusok konvenciójának utolsó napján, csütörtök este az esemény zárásaként elmondott beszédében.

Donald Trump „tele alázattal és hálával” fogadta el a Republikánus Párt elnökjelöltségét. Beszédének elején azt ígérte, hogy vele a republikánusok visszatérnek a Fehér Házba, az Egyesült Államok pedig a felvirágzás és a békesség korszakába. A törvényesség és a rend Amerikáját ígérte, és azt hangsúlyozta, hogy ő az „elfelejtett” Amerika hangját hallatja.

A milliárdos üzletember elkeseredett, sötét hangulatú ország képét vázolta fel, megígérve, hogy megvédi az országot és visszaállítja a törvényességet, a rendet.

„Az elfelejtett Amerika hangja vagyok" - jelentette ki, majd a kétkezi munkások és a középosztály védelmezőjeként megjelenítve magát arra figyelmeztetett, hogy ha Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje kerül a Fehér Házba, akkor az ország gazdasági nehézségei csak növekednek majd. „Azok a problémák, amelyekkel ma szembenézünk - szegénység és erőszak itthon, háború és rombolás külföldön - mindaddig velünk maradnak, amíg továbbra is azokra a politikusokra támaszkodunk, akik létrehozták őket” - mondta Trump. Ostorozta a politikai elitet, mondván, hogy a nemzet érdekei elé helyezik a saját ügyeiket. „Amíg olyan politikusok vezetnek bennünket, akiknek nem Amerika az első, addig biztosak lehetünk benne, hogy más nemzetek nem bánnak velünk tisztelettel. De ez megváltozik majd, amint hivatalba lépek” - folytatta.

Adócsökkentést és adóegyszerűsítést ígért, ezzel új munkahelyeket és az amerikaiak életszínvonalának javulását is. Határozott ígéretet tett arra, hogy visszavonja, semmissé teszi Obama elnök vitatott egészségbiztosítási reformját, valamint újratárgyalja a szerinte Amerikára hátrányos amerikai-kanadai-mexikói szabadkereskedelmi megállapodást (a NAFTA-t) is.

Riasztóan sötét képet festett arról, hogy az illegális bevándorlás és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet milyen fenyegetést jelent az Egyesült Államokra. Megismételte a választási kampányban hangoztatott álláspontját, miszerint az ellenőrizetlenül, illegálisan érkező bevándorlók elveszik a munkát az amerikai állampolgároktól és nem egyszer bűncselekményeket követnek el. „Ennek is véget vetünk” - szögezte le, és megerősítette korábbi ígéretét, hogy nagy falat építtet az amerikai-mexikói határon.

Hillary a „halál, destrukció, terrorizmus és Amerika gyöngesége”

A több mint egyórás beszédben Trump élesen és folyamatosan támadta Hillary Clintont, a demokraták várható elnökjelöltjét. Véleménye szerint Hillary Clinton öröksége nem más, mint „halál, destrukció, terrorizmus és Amerika gyöngesége”. Clintont támadva, elítélte az úgynevezett nemzetépítési politikát, amelyet még a Bush-adminisztráció kezdett meg a Közel-Keleten. Felhozta Irak, Líbia, Szíria és Egyiptom példáját, és hangsúlyozta, hogy ezekben az országokban a helyzet csak rosszabbodott. Az Obama-kormányban korábban külügyminiszteri posztot betöltő Hillary Clintont tette felelőssé az Iszlám Állam nevű terrorszervezet létlejöttéért, és kárhoztatta őt azért is, mert szíriai menekültek ezreit fogadná be. „Tizenöt évi háborúskodás után a Közel-Keleten, ezermilliárd dollárok elköltése és emberi életek tízezreinek elvesztése után a helyzet rosszabb, mint valaha” - szögezte le Trump.

Beszéde előtt a lánya, a 34 éves Ivanka lépett a pódiumra, és mutatta be édesapját, ecsetelve sikereit és vezetői képességeit, hangsúlyozva azt, hogy édesapja elnökként képes is lesz megvalósítani az ígéreteit.

A pártgyűlésen levetítettek egy rövid filmet is Donald Trump életéről és pályájáról, a film narrátora az ismert jobboldali színész, Jon Voight volt, aki „barátomként” mutatta be Donald Trumpot.

Beszédet mondott még - mások mellett - ifjabb Jerry Falwell, az evangéliumi keresztények legtekintélyesebb egyetemének vezetője, aki Ronald Reagan-i fordulathoz hasonlította, ha Donald Trump győz ősszel az elnökválasztáson. Pódiumra lépett a Szilícium-völgy egyik ismert nagyvállalkozója, Peter Thiel, ami elemzők körében feltűnést keltett. Thiel ugyanis nyíltan vállalja homoszexualitását. Republikánus pártgyűlésen még nem fordult elő ilyen meghívás. Első kommentárjaikban az elemzők felfigyeltek egyébként még arra is, hogy szintén először fordult elő, hogy ilyen jelentős pártkonvención nem került szóba a republikánus tábor szívének oly kedves téma: a hit kérdése sem.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?