Két államban is transzneműeket jelöl a kongresszusba az amerikai Demokrata Párt

Az amerikai Demokrata Párt két hagyományosan konzervatív fellegvárnak számító államban, Utahban és Coloradóban is férfiből nővé operált transzneműt jelöl a kongresszusba az őszi választásokra.

Misty Snow Utah államban, Misty Plowright pedig Coloradóban, méghozzá az állam legkonzervatívabb választókerületében lesz képviselőjelölt. 

Egyikük sem kívánja kampánytémává tenni nemi identitását.

"Igen, transznemű vagyok, de ez az embereket csöppet sem érdekli" - nyilatkozott a 33 éves Plowright, aki először indul választáson, ráadásul Colorado egyik legkonzervatívabb választókerületében, az evangéliumi keresztények Fókusz a Családra nevű befolyásos szervezetének székhelyén. Plowrightot Bernie Sanders vermonti szenátor szereplése és sikere ihlette meg.

Hasonlóképpen Sanders inspiráló szereplésére hivatkozik a 30 éves Misty Snow, aki úgy nyilatkozott, hogy transznemű nőként nagyon is megérti azok küzdelmét, akik úgy érzik, nincs, aki képviselje őket, ám hozzátette: nem akarja saját transzneműségét kampánytémává tenni. "Szerintem Utah libertárius gondolkodású állam, ahol nem törődnek ilyesmivel" - mondta Snow. 

A transzneműek is szolgálhatnak a hadseregben

A két jelölt nem is elsősorban nemi hovatartozása miatt számíthat hosszadalmas és nagyon nehéz küzdelemre. Hanem azért, mert Utah állam 1970 óta nem választott demokrata párti politikust a szenátusba, és Coloradó 5. számú választókerülete a létrehozása, azaz 1972 óta nem döntött demokrata párti jelölt mellett. Ugyanakkor a mormon többségű Utah fővárosa liberális "szigetnek" számít a konzervatív államban; Salt Lake Cityben tavaly választották meg, Jackie Biskupski személyében a város történetének első nyíltan meleg polgármesterét, és a város elöljárói idén megszavazták, hogy utcát nevezzenek el Harvey Milkről, a melegjogi mozgalom egyik emblematikus alakjáról. 

A hárommilliós Utah lakosságának több mint a fele mormon, s az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, vagyis a mormon egyház ellenzi az azonos neműek házasságát, és elutasítja a transznemű műtéten átesettek megkeresztelését. Mindazonáltal az egyház vezetői az elmúlt években már támogatták azt az antidiszkriminációs törvényt, amely megvédi a melegeket és a transzneműeket a megkülönböztetéstől a munkavállalás vagy a lakásbérlés során. 

A megkülönböztetés felszámolását célzó intézkedések bejelentésére készül a védelmi minisztérium is. A Military Times című szaklap szerint Ashton Carter védelmi miniszter még a héten bejelenti, hogy július elsejétől feloldják a tilalmat, miszerint transzneműek nem szolgálhatnak a hadseregben. A Pentagon eddig orvosilag alkalmatlannak minősítette a transzneműeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?