A britek döntöttek: mi történik ezután az Európai Unióban?

A bruxinfo.hu összefoglalta az Európai Unió intézményeinek várható lépéseit a brit referendum után.

Európai uniós vonatkozásban már péntek kora reggeltől események sora várható a brit népszavazás után. Az Európai Parlamentben reggel 8-kor összeül az „elnökök konferenciája” (Martin Schulz házelnök és a politikai frakciók vezetői), hogy tárgyalási mandátumot határozzanak meg Schulz számára.

Ő is része lesz ugyanis annak az egyeztetésnek, amit 10.30-kor kezd majd Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök, és Mark Rutte, a június végéig még a féléves EU-elnökséget ellátó Hollandia miniszterelnöke.

Velük párhuzamosan, reggel 9 órától már ülésezni fog Luxembourgban a tagországok európai ügyi minisztereinek (az úgynevezett „általános ügyeknek”) a tanácsa, ahol értelemszerűen szintén a brit népszavazási eredmény lesz az egyik kiemelt napirendi pont, különösen, hogy a tanácsülés célja egyébként is a jövő heti Európai Tanács előkészítése. Bennfentesek valószínűsítik, hogy a miniszteri ülés előtt ugyancsak Luxembourgban már rövid egyeztetést tarthatnak a tagállami állandó EU-képviselők (nagykövetek) is.

A nap folyamán és a hétvégén aztán a nagyköveti tanács (COREPER) további ülésezése is biztosra vehető, miként minden bizonnyal találkoznak majd a kormányfők személyes megbízottai (úgynevezett tagállami „serpák”) is.

Ugyancsak ezzel párhuzamosan szakértők biztosra vesznek egy német-francia közös közleményt, valószínűsítve egy egyeztetést az EU/EK hajdani hat alapító országának illetékesei (nagykövetei, vagy miniszterei) között is. Eldöntött tény az is, hogy hétfőn délelőtt összeül Brüsszelben a biztosok testülete is, hogy áttekintse a szavazás után előállt helyzetet.

Kedden EU-csúcsot tartanak

Mindez vezet át aztán jövő kedden az EU állam- és kormányfők késő délután kezdődő másfél napos csúcstalálkozójához. A brit kérdés megvitatása a kedd esti munkavacsorán várható: a brit kormányfő ekkor kell, hogy formálisan is tájékoztassa kollégáit országa döntéséről, és kérje a kilépési folyamat (szerződés 50-ik cikke), avagy a februári EU-brit különmegállapodás végrehajtásának a megkezdését.

Ezután Donald Tusk nagy valószínűséggel közvetlenül az EU-28-as ülés után kérni fogja az immár brit miniszterelnök nélküli EU-27-eket egy további, rövid egyeztetésre a hogyan továbbot illetően. A péntektől hétfőig tartó időszakban lefolytatott alsóbb szintű konzultációk célja az lesz, hogy erre az esetre konkrét javaslatot terjesszenek a legfelsőbb vezetők elé.

Ebben a szakaszban az Európai Tanács egyelőre még főként csak a lehetséges politikai irányt jelöli meg, kilátásba helyezve egyúttal júliusra egy újabb rendkívüli találkozó összehívását is, ahol immár az „EU-27-ek” lehetséges jövője kell, hogy a téma legyen.

Ugyancsak jövő kedden valószínűleg az Európai Parlament is rendkívüli plenárist tart, ahol a jelenleg látható szándékok szerint határozatban szólítják majd fel az Európai Tanácsot, hogy a brit kormányfő bejelentését az esetlegesen negatív eredményt hozó népszavazásról tekintse elegendő alapnak a Lisszaboni Szerződés 50. cikke értelmében lefolytatandó kilépési eljárás megkezdésének.

Kapcsolódók

Kimaradt?