Pilótái is lehettek az egyiptomi gép tragédiájának okozói

A műszerek téves füstjelzése miatt a pilóták akár maguk is előidézhették az egyiptomi utasszállító katasztrófáját - írta pénteki számában a The Wall Street Journal című amerikai napilap a légi szerencsétlenség okait feltáró vizsgálatokhoz közelálló forrásokra hivatkozva.

A pilóták egyes helyzetekben, mint például amikor a füstjelzők bekapcsolnak, az Airbus 320-as modellnél a biztonság szempontjából fontos rendszereket iktathatnak ki, így egyebek között a robotpilótát.

A WSJ szerint egy szakértő arra utalt, hogy az egyiptomi gépéhez hasonló helyzet történt 2011 áprilisában a United Airlines amerikai légitársaság A320-as típusú utasszállító gépének fedélzetén, amelyen nem sokkal a New Orleansból történt felszállást követően jeleztek hasonló helyzetet az érzékelő műszerek.

A pilóták később azt állították, hogy az ilyenkor szokásos utasítási rend szerint jártak el, azaz reagáltak arra, hogy a műszerek füstöt jeleztet, miközben a gép egyes elektromos műszerei „lefagytak”, és leállt a gép adatközlési rendszere.

A pilótáknak csak nagy nehézségek árán sikerült a gépet letenniük, senki sem sérült meg. A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy téves volt a füstjelzés a gépen. Eddig még nem derült fény arra, hogy a szerencsétlenül járt egyiptomi gépen téves volt-e a füstjelzés, illetve milyen lépéseket tett a személyzet, de a szakértők a korábbi hasonló esetek ismeretében komolyan vizsgálják egy ilyen eset előfordulásának lehetőségét is.

Az Airbus megerősítette, hogy hasonló esetek előfordultak már más gépeiken is. Azt is közölték, hogy az újabb gépeiken megbízhatóbb érzékelőket, adatközlőket szereltek be, amelyek azonban továbbra is „érzékenyek maradtak a porra és bizonyos aeroszolos anyagokra”.

Kapcsolódók

Kimaradt?